“Itt az idő. Minden fiatal részvételére szükség van a harcban, amelyet mi viszünk a román ügyért!”; “Nem akarunk a homoszexuálisok népévé válni!”; “Romániának gyerekekre van szüksége, nem homoszexuálisokra!” – ilyen és ehhez hasonló, vagy éppen rasszista, cigányellenes szövegeket olvashatnak azok, akik kézbe veszik az Új Jobboldal nevű szélsőséges tömörülés szórólapját.

A nagyrészt fiatalokból álló alakulat legutóbb a hétvégén tartott segesvári fesztivál harmincezres tömegében osztogatta céduláit. Az Új Jobboldal nemcsak a homoszexuálisokat, hanem a romákat is támadja és “harcot folytat Románia elcigányosodása ellen”, amely a szervezet szerint komoly veszélyt jelent az országra és a román nemzetre nézve.

Az Új Jobboldal ugyanakkor élesen támadja a nemzetközi szervezeteket, valamint a bukaresti kormányt is, mivel azok

  • szerintük — csillagászati összegeket utalnak ki a romákat érintő programok támogatására és ezzel “Romániát állandó feszültségben tartják”. A cigányok, primitív életformájukkal, amelyben fontos helyen van a lopás meg a csalás, sértik a románok méltóságát és kulturális önazonosságát — olvasható a röpcédulán, amely szerint a romák tartózkodási helyein vannak “a fertőzések, az erőszak, gyilkosság és erkölcstelenség gócpontjai”.

A homoszexualitás “szörnyű tényét” el kell rejteni a gyermekek elől, mert ez az ismeret káros hatással van a gyermek lelki fejlődésére

  • hirdeti az Új Jobboldal, amely a közelmúltban Erdély több városában rasszista eszméket népszerűsítő felvonulásokat szervezett. Fekete zászlóikon keresztek és egyéb, keresztény szimbólumokat ábrázoló rajzok díszelegtek, amely akkor a lakosság egy részét döbbenettel és felháborodással töltötte el.