Bajnai Gordon önkormányzati és területfejlesztési miniszter jó hírnév megsértése miatt polgári pert indít Orbán Viktor, a Fidesz-MPP elnöke ellen.

Orbán Viktor az elmúlt hetekben az uniós források felhasználása kapcsán több esetben alaptalanul vádaskodott és félrevezette a magyar közvéleményt, amivel rossz színben tüntette fel hazánkat az Európai Unió közvéleménye és intézményrendszere előtt is – áll az Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztérium közleményében. Ezért a szakminisztérium pert indított a pártelnöke ellen, melynek célja az is, hogy így helyre tudják állítani az ország jó hírnevét.

Korábban a miniszter bejelentette, hogy ha kell, akár a börtönig üldözik azokat, akik “szélhámossággal, csalással megpróbálják a nagy lehetőséget elvenni az országtól, hogy felzárkózzon az EU fejlettebb részéhez”. Az uniós források szabályszerű felhasználását irányító miniszter lépése egyúttal az uniós forrásokért pályázó polgármesterek, vállalkozók, civil szervezeti vezetők és a pályázati rendszerben dolgozó tisztségviselők jó hírnevének megőrzését is szolgálja – közölte a minisztérium.
Amennyiben a bíróság megalapozottnak találja Bajnai Gordon keresetét, a megítélt nem vagyoni kártérítés összegét a miniszter közérdeket szolgáló alapítványok javára ajánlja fel.