Per indult a Szövetségi Nyomozóhivatal több munkatársa ellen, amiért bírósági végzés hiányában poloskát helyeztek el egy philadelphiai cégvezető számítógépén, hogy “lehallgassák” a billentyűleütéseket.

A nyomozók így próbálták megszerezni a merevlemezen tárolt, titkosított adatokhoz vezető jelszót.

  • Az eljárást lezáró ítélet mindenképpen precedens értékű lesz abban a tekintetben, hogy kimondja, meddig terjed a kormányzat hatásköre az elektronikus világban – nyilatkozták a személyes szabadsággal foglalkozó szakértők, akik különös figyelmet szentelnek az egyébként hétköznapi pernek.

A nyilvánosságra hozott információk szerint a szövetségi nyomozók házkutatási parancs alapján akarták átvizsgálni a Nicodemo Scarfo számítógépét. Mivel azonban a vállalkozó a dokumentumait titkosította, az FBI munkatársai titkosszolgálati módszerrel szerezték meg a jelszót.

Meg nem erősített hírek szerint a hivatal a számítógépen tárolt dokumentumok között bizonyítékot talált Scarfo és egy philadelphiai bűnbanda közötti kapcsolatra, valamint adatokat tiltott szerencsejátékról, kölcsönökről és zsarolásról.

Scarfo ügyvédei arra kérték a bíróságot, ne fogadja el bizonyítékként a számítógépről lemásolt fájlokat, mivel azokhoz szabálytalanul jutott hozzá az FBI. A jogászok állításukat azzal támasztották alá, hogy a merevlemezen személyes jellegű, az ügyhöz nem kapcsolódó információk is voltak.

Az elmúlt évben több olyan esetről is beszámolt a nyugati sajtó, ahol a nyomozó hivatal külön engedély nélkül elektronikus megfigyelőrendszereket használt. A legáltalánosabb és sokszor lehatásosabb módszer a billentyűleütések “lehallgatása”, azonban ezenkívül számtalan más technika áll a szakemberek rendelkezésére.

Az FBI korábban például elismerte, hogy a monitorok elektromágneses sugárzása alapján is képes újraalkotni a képet, valamint az internetszolgáltató hálózatra csatlakozva, könnyedén elcsípheti az e-maileket.

Biztonságtechnikai szakértők nemrég egy tanulmányt tettek közzé, amelyben a vezeték nélküli billentyűzetek és egerek veszélyére figyelmeztettek. A rádióhullámon vagy infraporton keresztül kommunikáló eszközök ugyanis a hagyományos berendezéseknél egyszerűbben lehallgathatóak.