Az Európai Parlament költségvetési bizottságának tagjai elfogadták az EU 2008-as kiadásaira vonatkozó tervezetet, beleépítve abba egy taktikai célú javaslatot, amely újabb forrásokat biztosítana olyan ellentmondásos projekteknek, mint a Galileo műholdas navigációs rendszer, illetve az Európai Technológiai Intézet.

A külpolitikai költségvetés utolsó fejezetét hétfőn, október 8-án fogadta el a bizottság, míg a plenáris ülés október 23-án szavaz majd róla. Az elfogadott dokumentumban a képviselők a közös külpolitikához kapcsolódó költségek 20 százalékos csökkentésére tettek javaslatot annak érdekében, hogy erősítsék tagállamokkal szembeni pozíciójukat a keménynek ígérkező költségvetési tárgyalások előtt. A Parlament így kívánja tárgyalásra kényszeríteni a Tanácsot a Galileo projekt és a Technológiai Intézet ügyében.

A lépés összhangban van a Bizottság álláspontjával, amely szerint a két projekt finanszírozása érdekében felül kell vizsgálni az EU 2007-2013 közti költségvetési keretét. A képviselői javaslat a Galileo program eredeti, 151 millió eurós költségvetését további 739 millió euróval egészítené ki, mert egyes vélemények szerint a javasolt beavatkozás nélkül a projekt biztos kudarcra van ítélve.

Hasonló helyzet állt elő a bizottság egyik mintaprojektje, a Technológiai Intézet ügyében, amelynek megvalósítása Jose Manuel Barroso bizottsági elnök szívügye. A parlamenti képviselők támogatják, hogy az intézet teljes induló költségvetését az EU-kasszából állják. Ugyanakkor a EU fő nettó befizetői – többek közt Németország és az Egyesült Királyság – egyik projektet sem támogatják. Ráadásul Németország, Franciaország, Nagy-Britannia és Hollandia is nemtetszését fejezte ki azzal a bizottsági tervvel kapcsolatban, hogy a 2008-as költségvetés 5,3 százalékkal legyen nagyobb az ideinél.