John Frank, a Microsoft vezető jogásza szerint “jó esély van rá”, hogy az Európa Tanácsot sikerül rávenni a Microsoft ellen folyó két ügy együttes tárgyalására. Az első pert 1998-ban a Sun kezdeményezte a Windows dominanciáját más termékeinek egyeduralmának megvalósítására felhasználó Microsoft ellen; majd az ET tavaly újabb eljárást indított a Windows 2000 hasonló vonatkozásai miatt. A Tanács mindeddig mereven elzárkózott az ügyek összevonásától, de bizonyos források szerint a Microsoftnak sikerült elérni, hogy a perek hasonló vonatkozásai miatt mégis egyesítsék a két eljárást. Ha a két per egyesülne, akkor a Microsoftnak 60 napos határideje lenne az új vádirat pontjainak megválaszolására, és csak ezután kezdődnének el a meghallgatások.