Az Alkotmánybíróság hétfőn megkezdi Sólyom László köztársasági elnök azon indítványának tárgyalását, amelyben az Európai Unió tagállamai, valamint Izland és Norvégia közötti átadási eljárásról szóló Megállapodást kihirdet törvény több rendelkezését is kifogásolja.

Határozat készül az egészségügyben m köd szakmai kamarákról szóló 2006. évi XCVII. törvény alkotmányosságával összefüggésben.

Megvitatják az Országos Választási Bizottság 209/2007. (VII. 23.) OVB határozata ellen beérkezett kifogást. Az OVB hitelesítette az aláírásgyűjtőív mintapéldányát. Az íven szerepl kérdés: „Egyetért-e ön azzal, hogy a Magyar Köztársaság Országgyűlése törvényt alkosson a szieszta bevezetéséről?”

Napirenden lesz az a mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenesség megállapítása, valamint jogszabály nemzetközi szerz désbe ütközésének vizsgálata tárgyában készült határozattervezet, amely a Polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény egyes rendelkezéseit érinti.

Mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenesség vizsgálata tárgyában készült egy másik határozattervezet is. Az Országgy lés a személyi jövedelemadóról szóló 1995. évi CXVII. törvény 59.§-ában nem rendelkezett az ingatlan, vagyoni érték jog átruházásából származó jövedelem megszerzése – törvényi vélelemtől eltér , későbbi – tényleges id pontjának, valamint ezzel összefüggésben a 61. § (1) bekezdésében az ingatlan, vagyoni érték jog átruházásából származó, az adott adóévben ténylegesen megszerzett jövedelemnek a figyelembevételére vonatkozó szabályokról.

Először tűzik napirendre a köztársasági elnök indítványának vizsgálata tárgyában készült határozattervezetet. Sólyom László államfő 2007. június 27-én küldte véleményezésre az Európai Unió tagállamai, valamint Izland és Norvégia közötti átadási eljárásról szóló Megállapodás kihirdet törvényt. A megállapodásnak a köztársasági elnök által kifogásolt szabályai és a megállapodáshoz fűzött magyar nyilatkozat akkor is el írják a magyar hatóságoknak a bűncselekmények elkövetőinek átadását, ha az elkövetett cselekmény a magyar jog szerint nem volt bűncselekmény.

Egy indítvány a védjegyek és a földrajzi árujelzők oltalmáról szóló 1997. XI. törvény 16. § (1) bekezdésének alkotmányosságát kérdőjelezte meg.

Megtárgyalják az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvény 134. § (1) bekezdésének „a magánszemélyt terhelő járuléktartozás kivételével” szövegrésze alkotmányosságát megkérdőjelező indítványt.

Kedden kerül a testület elé a büntető eljárásról szóló 1998. évi XIX. törvény 131. § (1)- (2) bekezdéseinek alkotmányosságát vizsgáló határozattervezet.

Folytatják a büntető eljárásról szóló 1998. év XIX törvény 245. § (4) bekezdés hivatkozott szövegrésze alkotmányellenességének vizsgálatát.

Egy indítványozó a kormányzati szervezet-átalakítással összefügg törvénymódosításokról szóló törvény egyes rendelkezéseinek megsemmisítést kérte.

Határozat készül a magyarországi német lakosság Németországba áttelepítéséről szóló 12 330/1945. M.E. számú rendelet, valamint az ezzel kapcsolatos egyéb rendeletek módosításáról, kiegészítéséről és összefoglalásáról szóló 12.200/1947. Korm. számú rendelet 10. §-a alkotmányosságával összefüggésben.