Csendes hét elébe néznek az európai intézmények a Mindenszentek ünnepe előtt. Az európai parlamenti képviselők választókörzeteiket látogatják, találkoznak a környezetvédelmi miniszterek, míg az Európai Bizottság az EU versenyképességéről készült jelentést tesz közzé.

A környezetvédelmi miniszterek kedden (2007. október 30.) ülnek össze Luxembourgban, és a Baliban rendezendő, éghajlatváltozásról szóló csúcsra készülnek. A találkozón az EU szeretné elérni, hogy a fejlett ipari országok csatlakozzanak az EU által kitűzött széndioxid-kibocsátási célokhoz. A december 3-14 között, az ENSZ keretein belül sorra kerülő kongresszuson 180 ország képviselői próbálnak majd megoldást találni a kiotói célok továbbvitelére. Az egyezményben résztvevő országok vállalták, hogy 2012-re az 1990-es évekhez képest 8 százalékkal csökkentik széndioxid-kibocsátásukat.

A környezetvédelmi miniszterek döntenek az osztrák GMO kukorica (T25) betiltásról is. 2005-ben és 2006-ban a tagállamok elutasították a Bizottság kezdeményezését, amely arra kötelezte volna Bécset, hogy feloldja a tilalmat, amely a testület szerint a nemzetközi kereskedelmi szabályokba ütközik.

Az Európai Bizottság hétfőn (2007. október 29.) teszi közzé versenyképességi jelentését, amely, amely a hosszú távú versenyképesség fő indikátorát, az EU termelékenységét vizsgálja.