Teljes körű embrióklónozási tilalmat szavazott meg kedden az Amerikai Egyesült Államok képviselőháza. 265:162 arányban döntöttek úgy a képviselők, hogy az egész országban tilos és büntetendő az emberi embriók klónozása. A törvény megszegői akár egymillió dolláros pénzbírságra, illetve legfeljebb tízéves szabadságvesztésre számíthatnak. A törvény nem tesz kivételt, őssejtátültetés és tudományos kutatások céljára sem engedélyezi a klónozást. A jogszabály tervezetét támogatta George W. Bush amerikai elnök is, arra hivatkozva, hogy az emberklónozás által felvetett erkölcsi kérdéseket még a tudomány előrehaladása érdekében sem szabad figyelmen kívül hagyni. A törvényt kihirdetése előtt a – demokrata többségű – szenátusnak is jóvá kell hagynia.