A legismertebb mozzanat a tagállamok közötti határnyitás, a személyi utasellenőrzés beszüntetése lesz. Valójában a Schengen-egyezmény egy sor más területet is magában foglal, miközben bizonyos feltételek mellett az ellenőrzés folytatását, vagy felújítását sem zárja ki.

2007. december 21. után Magyarország szárazföldi és vízi határai három különböző kategóriába tartoznak majd: Ukrajna, Szerbia és Horvátország felé a magyar határ egyúttal az Európai Unió külső határát is jelenti, s mint ilyen esetében, teljes egészében a “Schengen-szabvány” szerint kell a személyek ki- és beléptetését elvégezni, az ukrajnai és a szerbiai belépőknek egységes Schengen-vízummal kell rendelkezniük.

Szlovákia, Ausztria és Szlovénia vonatkozásában megszűnik a személyi forgalom ellenőrzése – kivételek lehetnek -, míg Románia felé úgynevezett könnyített EU-határellenőrzés működik. Eszerint az utóbbi határvonalra érkező személyek közül a romániai állampolgárok – mint egyúttal EU-polgárok – gyorsított eljárás mellett (de továbbra is útlevél, vagy személyi igazolvány felmutatásával) jöhetnek át Magyarországra. A Romániából beutazó harmadik országbeli állampolgárokat azonban teljes körű “Schengen-vizsgálatnak” kell alávetni.