Megváltoztatta a Szegedi Ítélőtábla dr. Maráz Vilmosné vezette büntető tanácsa Csongrád Megyei Bíróság ítéletét abban az ügyben, amelyben fiatalkorú K. A.-t aljas indokból, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés, erőszakos közösülés és kifosztás bűntettében mondta ki bűnösnek az I. fokon eljáró bíróság.

A Szegedi Ítélőtábla a vádlott élet elleni cselekményét előre kiterveltnek is minősítette. Mellőzte a próbára bocsátó rendelkezést hatályon kívül helyező, és a próbára bocsátást megszüntető rendelkezést, valamint a bűnhalmazatból az 1 rendbeli társtettességben elkövetett lopás bűntette kísérletét és a 2 rendbeli lopás vétségét. A P. H. sérelmére elkövetett három bűncselekmény miatt kiszabott halmazati főbüntetést 15 évre súlyosította a Szegedi Ítélőtábla. Az ítélet jogerős, ellene fellebbezésnek helye nincs.

Az iratokat a táblabíróság a vádlott elleni hamis vád miatti büntetőeljárás megfontolása céljából megküldi a Szegedi Nyomozó Ügyészségnek.

Az ítélet indoklásakor elhangzott: a vádlott cselekményét annyira brutális módon, a sértett olyan mértékű megalázásával követte el, hogy mindenképpen indokolt a törvény által megengedett legsúlyosabb büntetés kiszabása.

Az ügy sértettje, P. H. (1988) 2006. július 19-én este barátnőjével, P. T.-val utazott be buszon lakóhelyéről, Magyarcsanádról Makóra azért, hogy ott találkozzon barátjával, S. N.-tel. A találkozó létre is jött, ahonnan a sértett és barátja, hogy kettesben tudjanak maradni, elmentek a S. egyik rokonához, aki azonban nem volt otthon. A fiatalok ezután egy szórakozóhelyre akartak menni, de útközben találkoztak a vádlottal, fk. K. A.-sal. S. bemutatta barátnőjének a vádlottat, s elmondta azt is, hogy P. H. a barátnője.

Ettől kezdődően július 20. napjának hajnaláig, úgy 3 óra 45 percig a vádlott, a sértett és annak barátja együtt maradtak, Makó Honvéd városrészében beszélgettek. Ekkor S. N. közölte a vádlottal és a sértettel, hogy egy korábbi megbeszélésnek megfelelően 4 órától egy ismerősével, S. B.-val horgászni megy. El is mentek S. B. házáig, majd felmerült az ötlet: mivel a horgásztársak késésben vannak, a vádlott kísérje el P. H.-t a makói buszpályaudvarra, ahonnan majd hazamegy Magyarcsanádra.

Amikor a társaság 4 óra után különvált, a vádlott – pontosan meg nem határozható időpontban, utóbb már nem megállapítható indokkal – rávette a sértettet arra, hogy kerékpárral menjenek ki egy, Makó határától mintegy 7,7 kilométerre lévő helyre. Itt a vádlott pontosan nem meghatározható módon erőszakkal közösült a támadás ellen védekező sértettel, akit ezt követően megkötözött.

Ezután a vádlott kerékpárjával visszament Makóra, ahol egy ismerősétől motort vásárolt, s ezzel elhajtott egy benzinkúthoz, ahol 7 óra 55 perckor kétliteres flakonba több mint másfél liter benzint tankolt. Ezzel a vádlott visszatért arra a helyre, ahol a sértettet megkötözve hagyta, leöntötte áldozatát benzinnel, és meggyújtotta a lányt, azért, hogy az általa korábban elkövetett bűncselekményeket így leplezze, mert attól tartott, ha a lányt életben hagyja, az elmondja a vele történteket. Ezt megelőzően – pontosan nem meghatározható időpontban – elvette a lány 8 darab, összesen 44 ezer forint értékű aranygyűrűjét, valamint a 25 ezer forintot érő mobiltelefonját, majd magára hagyta az összekötözött, magatehetetlen, felgyújtott sértettet, és a motorral visszatért Makóra.

P. H., kihasználva azt, hogy az égés következtében a megkötözésére használt cipőfűző és zsinórdarabok részben elégtek, a bűncselekmény helyszínét elhagyta, és segítségért indult. Mintegy ötszáz métert megtéve találkozott három, hagymaföldön dolgozó emberrel, akiknek el tudta mondani hol lakik, hogy hívják, s azt, hogy korábban egy barátjánál volt Makón. Majd így foglalta össze a vele történteket: „megerőszakoltak, elraboltak, megkötöztek és felgyújtottak.”. Beszámolójából az derült ki a lánynak segítő emberek számára, hogy a sértett támadóját nem ismeri.

A lány állapotát látva az egyik segítő 8 óra 36 perckor értesítette a mentőket. A mentőszolgálat 12 óra 29 percre szállította be a sérült lányt a szegedi klinikára, ahonnan délután átvitték a budapesti Szent István Kórház égési és plasztikai sebészeti osztályára. Itt a sértett – aki testfelületének mintegy 60-69 százaléka megégett, s emiatt másod-harmadfokú égési sérüléseket szenvedett el – augusztus 10-én elhalálozott. Figyelemmel a sértett sérüléseire, életének megmentésére a legszakszerűbb orvosi kezelés mellett sem volt lehetőség – áll az I. fokon meghozott ítéletben.

Aljas indokból, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés, erőszakos közösülés és kifosztás bűntettében mondta ki bűnösnek a Csongrád Megyei Bíróság 2007. július 16-án fiatalkorú (fk.) K. A. (1990 – makói lakos) vádlottat. A bíróság ezért, valamint a Szegedi Városi Bíróság 2006-ban hozott ítéletével terhére megállapított társtettességben elkövetett lopás bűntettének kísérlete és 2 rendbeli lopás vétsége miatt, halmazati büntetésül 14 év fiatalkorúak börtönére, mellékbüntetésül 10 év közügyektől eltiltásra ítélte a vádlottat.

Az ítélet ellen az ügyész a főbüntetés súlyosbítását kérve, a vádlott és törvényes képviselője elsődlegesen felmentés, másodlagosan a büntetés enyhítése, a vádlott védője a bűnösség megállapítása miatt elsődlegesen felmentés, másodlagosan a büntetés enyhítése érdekében nyújtott be fellebbezést, így került az ügy a Szegedi Ítélőtáblára.