Az EP támogatta a kibocsátáskvóta-kereskedelmi rendszernek a légi közlekedésre történő kiterjesztését

Az EP támogatta az Európai Bizottság javaslatát a kibocsátáskvóta-kereskedelmi rendszernek a légi közlekedésre történő kiterjesztéséről. A képviselők azonban jelentősen szigorítanák a széndioxid-kibocsátási határértékeket és már 2011-ben életbe léptetnék a rendszert.

Az egy évvel korábbi adatokhoz képest 2004-re a nemzetközi légi közlekedési szektor által kibocsátott, üvegházhatást okozó gázoknál az EU részaránya 7,5 százalékkal emelkedett, s 1990 óta a légi szektor összes széndioxid-kibocsátása 87 százalékkal nőtt, miközben a kiotói jegyzőkönyv szerint az EU-nak 8 százalékkal kellene csökkentenie az üvegházhatást okozó gázok kibocsátását.

Az EP szerint a légi közlekedési ágazatnak jelentős mértékben kell csökkentenie kibocsátását, amely megfelel az 1990-hez viszonyított 20-30 százalékos uniós csökkentési célnak. A Parlament szerint 2011-ig a rendszert mind a közösségen belüli, mind pedig az EU és harmadik országok közötti légi forgalomra ki kell terjeszteni. A Bizottság ezt az új rendszert az unión belüli járatok esetében 2011-től, az EU határain túllépő járatokra pedig 2012-től vezetné be. A jelentéstevő Peter Liese (néppárti, német) szerint ugyanakkor nehezen lenne megmagyarázható az, hogy például az Egyesült Királyságból induló és Marokkóban leszálló járat nem lenne része a rendszernek, a Kanári-szigeteken landoló viszont igen.

Az Európai Bizottság azt javasolta, hogy a légijárat-üzemeltetők ETS határértékét a 2004 és 2006 közötti átlagos éves szándioxid-kibocsátás 100 százaléka alapján határozzák meg, ám a képviselők 90 százalékra csökkentenék ezt az arányt.

Az ETS olyan engedélyt is adhatna az üzemeltetőknek, amelyek értelmében lehetőségük lenne évi 1 tonna széndioxid kibocsátásra. Az engedélyt kapók által kibocsátott összes mennyiség nem léphet túl viszont egy bizonyos határértéket. Az engedélyek egy részét díjmentesen kapnák a légi üzemeltetők, a maradékot pedig szabadon lehetne adni-venni, árverezni, elősegítendő a kvóták költséghatékony igénybevételét. A Bizottság nem korlátozná az elárverezhető engedélyek számát, a parlament viszont 25 százalékban határozná meg ezt az értéket.

A bizottsági javaslat nem terjesztené ki a rendszert a kormányzati járatokra, a képviselők viszont törölték ezt a kivételt, mondván, a kormányoknak példát kell mutatniuk a kibocsátás csökkentésében.

A jogszabályról - miután az EP most első olvasatban elfogadta azt - a Tanács dönt. Amennyiben elfogadja az EP módosításait, az irányelv véglegessé válik, ellenkező esetben második olvasatban visszakerül a Parlamentbe.

  • kapcsolódó anyagok
EURÓPAI PARLAMENT