A bíróság a védők kérésére engedélyezte, hogy az előzetes letartóztatásból kiengedjék a Globex két vezetőjét, akiket többek között sikkasztással vádolnak. A cég által okozott összes kár 7,2 milliárd forint.

Házi őrizetbe helyezték a Globex vállalatcsoport két volt vezetőjét. A Fővárosi Bíróságon zárt előkészítő tárgyaláson döntöttek a két és fél éve előzetes letartóztatásban lévő Vajda László és Vellai Györgyi hazaengedéséről – tudta meg az [origo] a bíróságon. Az indoklás szerint a házi őrizettel is biztosíthatók azok a célok, amelyek az előzetes letartóztatással. Az előzetes letartóztatás megszüntetését a védelem indítványozta. A két vádlott szerdán elhagyhatta a zárkát.

A két volt vezető ellen 1998-ban indult nyomozás. A vizsgálatok kiderítették, hogy Vajda és Vellai sikkasztással jelentős anyagi kárt okozott. Az összes kár eléri a 7,2 milliárd forintot. Vellait, a cég vezérigazgatóját 537 rendbeli bűncselekmény elkövetésével gyanúsítják. A végzés nem jogerős, ellene az ügyészség fellebbezést nyújtott be, mivel továbbra is fennáll a szökés és elrejtőzés veszélye. Korábban szökés veszélye miatt többször is meghosszabbították a két vádlott előzetes letartóztatását.