A Kormányzati Ellenőrzési Hivatalnak (KEHI) ki kell adnia a közigazgatás korszerűsítésének sikertelenségét vizsgáló jelentését – mondta ki kedden (november 20.) jogerős ítéletében a Fővárosi Ítélőtábla abban a perben, amelyet a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) indított a hivatal ellen.

A TASZ arra hivatkozva kérte az adatok kiadását, hogy azok közérdekű adatok.

A jogvédő szervezet közleményében felidézi: a Fővárosi Bíróság májusban első fokon elutasította keresetüket. Az akkori, nem jogerős ítélet szerint ugyanis a KEHI olyan állami szerv, amelynek ugyan önálló jogi személyisége van, és a szervezete elkülönül a kormányétól, ám tevékenysége speciálisan döntés-előkészítésre irányul, így a már elkészült és a kormány számára átadott jelentései sem nyilvánosak.

A TASZ fellebbezett a döntés ellen, amit a Fővárosi Ítélőtábla kedden felülbírált. A bíróság jogerős határozatában megállapította, hogy a kikért adatok nem döntés-előkészítő dokumentumok, ezért azokat a KEHI-nek 15 napon belül ki kell adnia.

A döntés nyomán a KEHI eddigi nem nyilvános jelentései közérdekű adatoknak tekinthetők, a mai ítélet tehát különös fontossággal bír – mutat rá közleményében a TASZ.