A Fogyasztóvédelmi Egyesületek Országos Szövetsége közérdekű keresetet indított az Electro World Magyarország Kft. ellen a jótállási idővel kapcsolatos – álláspontjuk szerint – jogszabálysértő gyakorlat miatt.

A napokban sikerült egyezséget kötni a feleknek, ami jelentős előrelépés a fogyasztói érdekek érvényesítésében.

Az egyezség értelmében az Electro World Magyarország Kft. kötelezettséget vállalt arra, hogy:

  • amennyiben egy termék gyártója/szállítója a magyar jótállási szabályoknál kedvezőbb feltételekkel vállal jótállási kötelezettséget, úgy ez esetben ezeket a kedvezőbb jótállási feltételeket a fogyasztók felé átruházza.
  • ezen kívül a fenti esetekben a fogyasztó számára a jótállási jegyet a kedvezőbb jótállási feltételek alapján állítja ki.

A FEOSZ reményei szerint a többi nagy áruházlánc és minden forgalmazó át fogja venni ezt a fogyasztói jogokat szem előtt tartó, jogszabályoknak megfelelő, jótállási idővel, annak feltételeivel kapcsolatos gyakorlatot.

Ugyanis a fogyasztónak pontos tájékoztatást kell kapnia arról, hogy meddig érvényesítheti jótállási jogait – a vásárlástól számított egy éves vagy a gyártó által vállat kedvezőbb jótállási időn belül fordulhat a kereskedőhöz a termék meghibásodása esetén.

Ezek alapján nem fordulhat elő az a helyzet, hogy a gyártó a termékre a kötelező 1 év jótállás helyett 3 év jótállást vállal, és azt a forgalmazó nem ruházza át a fogyasztó részére, hanem amikor a fogyasztó ilyen terméket vásárol, a jótállási jegyen is fel lesz tüntetve a kedvezőbb jótállási feltétel, például a vállalt 3 év.