Közbeszerzésről érthetően - fókuszban az elektronikus közbeszerzés | Budapest, 2019. április 4. csütörtök | Regisztráljon most!

Budapesten üléseznek az Európai Unió főbírói

2007.12.10. MTI

Budapesten tartja elnökségi ülését hétfőn az Európai Unió Legfelsőbb Bírósági Elnökeinek Szervezete - erről Lomnici Zoltán, a Legfelsőbb Bíróság elnöke tájékoztatta az MTI-t.

Ez alkalomból egy napra Budapestre érkezik, Lord Phillips of Worth Matravers, Anglia főbírája, aki a nemzetközi szervezet elnöke. Az elnökségi ülésen részt vesz továbbá Vincent Lamanda francia főbíró, aki Lomnici Zoltánhoz hasonlóan a szervezet alelnöki tisztségét tölti be.

Az elnökségi ülés napirendjén szerepel egyebek mellett a más nemzetközi bírósági szervezetekkel való együttműködés. Emellett Lomnici Zoltán az ülésen értékelést ad a magyar bíróságok helyzetéről, és ismerteti azt a három átvilágító tanulmányt, amely a bíróságok ítélkezésének irányítását és igazgatását részletezi.

A Legfelsőbb Bíróság elnöke kifejtette, hogy a magyar bíróságok élénk nemzetközi kapcsolatokat ápolnak, a hetekben járt például Magyarországon az Európai Közösségek Bíróságának elnöke, január 17-én pedig a Strassbourgi Emberi Jogi Bíróság elnöke érkezik hazánkba. Megemlítette, hogy nemrég írták alá Hágában az Igazságszolgáltatási Tanácsok Európai Szervezetének alapító okiratát, és ez a 17 államot tömörítő új szervezet jövő tavasszal Budapesten tartja az első kongresszusát.

  • kapcsolódó anyagok
LEGFELSŐBB BÍRÓSÁG