Szili Katalin, az MSZP elnökhelyettese etikai eljárást kezdeményez a Happy End Kft. ellen a Magyar Reklámszövetség Etikai Bizottságánál.

Az MSZP azután fordult a szakmai szervezethez, hogy a Happy End Kft. megtagadta a szocialisták által követelt 1 milliárd forint kifizetését, a “Magyarország mindannyiunké” szlogen használatáért.

A Happy End Kft. nem fizeti ki az MSZP-nek a szocialisták által a „Magyarország mindannyiunké” című szlogen jogtalan használatáért követelt 1 milliárd forintot. Szili Katalin, az MSZP elnökhelyettese ezért a Reklámszövetség etikai bizottságához fordul jogorvoslatért.

A Happy End Kft. az utolsó pillanatig várakoztatta az MSZP-t, hiszen a szocialisták augusztus másodikáig voltak hajlandóak várni a cég válaszára. Csépányi Nóra, a Happy End Kft. ügyvezető igazgatója ma levélben tájékoztatta Szili Katalint arról, hogy véleményük szerint a pályázat elkészítésekor semmiféle jogsértést nem követtek el. Csépányi szerint a “Magyarország mindannyiunké” szavakat nem csak a szocialista párt által kijelölt személyeknek szabad kimondani, leírni, kinyomtatni.

Szili Katalin ezzel szemben azt állítja, hogy a szlogennek mint szókapcsolatnak a megalkotása és országos szinten való felhasználása egyértelműen az MSZP érdeme és joga. A szocialisták a szókapcsolatot a párt megjelölésére, azonosításra, illetve az MSZP mondanivalójának megjelenítésére használják. Így az, hogy a Happy End Kft. az Országimázs Központ részére készített pályázatgyőztes kiadványában a szlogent fejezetcímként, saját alkotásként tüntette fel, a szocialisták szerint sérti szerzői jogaikat, ezáltal ellentétes a Magyar Reklámetikai Kódexszel.

A Magyar Reklámszövetség Etikai Bizottságától bármely jogi vagy magánszemély kérhet állásfoglalást. A bizottságnak jogában van elmarasztalni a Magyar Reklámetikai Kódex ellen vétőket. A reklám átalakítására, a reklámozás megszüntetésére vonatkozó bizottsági javaslatot a vitás etikai kérdésben érdekelt felek 90 százaléka el szokta fogadni.

Az MSZP azt kéri az Etikai Bizottságtól, hogy a nagy nyilvánosság előtt, sajtóközleményben mondja ki: a Happy End Kft. magatartása, eljárása ellentétes a reklámtörvény és az etikai kódex rendelkezéseivel. A szocialisták azt is szeretnék elérni, hogy a bizottság a reklámszakma tekintélyének megőrzése érdekében kérje fel a Happy Endet, hogy 1 évig ne induljon olyan pályázaton, ahol az államigazgatási szféra bármely intézménye reklámozóként részt vesz.

Takácsné dr. Kása Jolán, az etikai bizottság tagja az [origo]-nak elmondta, hogy a bizottság augusztus végéig nyári szünetet tart, de sürgős esetben akár három napon belül is összeülhet. A bizottság alapvetően a reklámok tartalmát illetően szokott állást foglalni, a szerzői jogok tekintetében ritkán érkezik hozzájuk beadvány. Arra a kérdésre, hogy az MSZP által kért nyilvános felelősségre vonás a bizottság hatáskörébe tartozik-e, Takácsné elmondta: az etikai bizottságnak nem célja a nyilvános megszégyenítés, így a döntések sajtóközleményben történő nyilvánosságra hozatalára ritkán szokott sor kerülni.