Hétfőn az Alkotmánybíróság teljes ülése elé kerül a büntető eljárásról szóló 1998. év XIX. törvény 245. § (4) bekezdés hivatkozott szövegrészének az alkotmányosságával kapcsolatos határozattervezet. Napirendre tűzik az Országos Választási Bizottság 171/2007. (VII. 18.) OVB határozata ellen benyújtott kifogásokat. Szó lesz az Országos Választási Bizottság 351/2007. (IX. 12.) OVB határozata ellen benyújtott kifogásokról is.

Az OVB hitelesítette a Kálmán László nyelvész által benyújtott népszavazási kezdeményezés aláírásgyűjtőívének mintapéldányát. Az íven szereplő kérdés: „Egyetért-e Ön azzal, hogy egyes vény nélkül is kapható gyógyszereket a gyógyszertárakon kívül is lehessen forgalmazni?”

Az OVB hitelesítette a Dr. V. I. magánszemély által benyújtott népszavazási kezdeményezés aláírásgyűjtőívének mintapéldányát. Az íven szereplő kérdés: „Egyetért-e Ön azzal, hogy gyógyszereket továbbra is csak gyógyszertárban lehessen árusítani?”

Ismét napirendre kerülnek az Országos Választási Bizottság 169/2007. (VII. 18.) OVB határozata ellen benyújtott kifogások. Az OVB hitelesítette a Fidesz és a KDNP által benyújtott népszavazási kezdeményezés aláírásgyűjtőívének mintapéldányát. Az íven szereplő kérdés: „Egyetért-e Ön azzal, hogy a gyógyszereket továbbra is csak gyógyszertárban lehessen árusítani?”

Egy indítvány az illetékekről szóló 1990. évi XCIII. törvény 26. § (1) bekezdés f) pontja „a vállalkozó által” szövegrésze alkotmányosságát kérdőjelezte meg.

Határozat készül a Polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény 16. §-a alkotmányellenességének vizsgálata tárgyában.

Negyedszer tűzik napirendre a köztársasági elnök indítványának vizsgálata tárgyában készült határozattervezetet. Sólyom László államfő 2007. június 27-én küldte véleményezésre az Európai Unió tagállamai, valamint Izland és Norvégia közötti átadási eljárásról szóló Megállapodás kihirdető törvényt. A megállapodásnak a köztársasági elnök által kifogásolt szabályai és a megállapodáshoz fűzött magyar nyilatkozat akkor is el írják a magyar hatóságoknak a bűncselekmények elkövetőinek átadását, ha az elkövetett cselekmény a magyar jog szerint nem volt bűncselekmény.

Először tárgyalják az Országos Választási Bizottság 114/2007. (IV. 18.) OVB határozata ellen benyújtott kifogásokat. Az OVB hitelesítette az A. Zs.-né és A. Zs. magánszemélyek által benyújtott népszavazási kezdeményezés aláírásgyűjtőívének mintapéldányát. Az íven szereplő kérdés: „Egyetért-e Ön azzal, hogy Magyarországon ne vezessék be a mindenki által kötelezően választandó üzleti alapon működ több biztosítós egészségbiztosítást?”

Először kerülnek az alkotmánybírák elé az Országos Választási Bizottság 146/2007. (V. 31.) OVB határozata ellen benyújtott kifogások. Az OVB hitelesítette az A. Zs.-né és A. Zs. magánszemélyek által benyújtott népszavazási kezdeményezés aláírásgyűjtőívének mintapéldányát. Az íven szereplő kérdés: „Egyetért-e Ön azzal, hogy Magyarországon megmaradjon a szolidaritás elv egy biztosítós kötelező egészségbiztosítási rendszer a népszavazást követ évtől számított 10 éven át?”

Először szerepelnek a teljes ülés napirendjén az Országos Választási Bizottság 166/2007. (VII. 18.) OVB határozata ellen benyújtott kifogások. Az OVB megtagadta az A. Zs.-né és A. Zs. magánszemélyek által benyújtott népszavazási kezdeményezés aláírásgyűjtőíve mintapéldányának hitelesítését. Az OVB az aláírásgyűjtőív mintapéldányának hitelesítését megtagadta. Az íven szereplő kérdés: „Egyetért-e Ön azzal, hogy az Országos Egészségbiztosítási Pénztárt gazdasági társasággá történő átalakítását követően ne lehessen privatizálni, hanem maradjon állami tulajdonban?”

Napirenden vannak az Országos Választási Bizottság 167/2007. (VII. 18.) OVB határozata ellen benyújtott kifogások. Az OVB hitelesítette az A. Zs. magánszemély által benyújtott népszavazási kezdeményezés aláírásgyűjtőívének mintapéldányát. A. Zs. és A. Zs.né magánszemélyek elsőízben 2007. március 27-én kezdeményeztek országos népszavazást az alábbi kérdésekben:
1. „Egyetért-e Ön azzal, hogy Magyarországon ne vezessék be a mindenki által kötelezően választandó üzleti alapon működő több biztosítós egészségbiztosítást?”
2. „Egyetért-e Ön azzal, hogy Magyarországon megmaradjon a szolidaritás elvű, egybiztosítós egészségbiztosítási rendszer?”
3.„Egyetért-e Ön azzal, hogy az Országos Egészségbiztosítási Pénztárt gazdasági társasággá történő átalakítását követően ne lehessen privatizálni, hanem maradjon államitulajdonban?” Az OVB az aláírásgyűjtőív mintapéldányát az 1. sz. kérdést illetően a 114/2007. (IV. 18.) OVB határozatával, a 3. számú kérdés tekintetében a 116/2007. (IV. 18.) OVB határozatával hitelesítette. A 2. kérdést tartalmazó aláírásgyűjtőív mintapéldányának hitelesítését az OVB a kérdés nem egyértelmű voltára hivatkozva megtagadta. A kezdeményezők a 2. számú kérdésben 2007. május 3-án ismételten országos népszavazást kezdeményeztek, a kérdést az alábbiak szerint pontosítva:
„Egyetért-e Ön azzal, hogy Magyarországon megmaradjon a szolidaritás elvű egybiztosítós kötelező egészségbiztosítási rendszer a népszavazást követ évtől számított 10 éven át?” Az OVB – a pontosítást figyelembe véve – az aláírásgyűjtőívet a 146/2007. (V. 31.) OVB határozatával hitelesítette. Az OVB mindhárom hitelesít határozata ellen kifogásokat nyújtottak be az Alkotmánybírósághoz. Az Ab a 116/2007. (IV. 18.) OVB határozattal szemben benyújtott kifogást a 43/2007. (VI. 27.) AB határozatával elutasította, és az OVB határozatát helybenhagyta. Az aláírásgyűjtőívet az Országos Választási Iroda vezetője a Ve. 118. § (1) bekezdése alapján 2007. június 27-én ellátta hitelesítési záradékkal. A fenti előzmények után A. Zs. 2007. július 2-án újabb kérdésben kezdeményezett országos népszavazást: „Egyetért-e Ön azzal, hogy Magyarországon a jelenlegi egybiztosítós szolidaritás elv kötelező egészségbiztosítási rendszerben az üzleti biztosítók semmilyen formában ne kapjanak szerepet a népszavazást követő évtől számított 5 éven át?”

Megvitatják a távhő szolgáltatásról szóló 1998. évi XVIII. törvény 35. § (2) bekezdése c) és d) pontja alkotmányosságával kapcsolatos határozattervezetet.

Egy indítványozó az Országos Területrendezési Tervről szóló 2003. évi XXVI. törvény 22. § (2) bekezdés h) és j) pontja alkotmányosságát támadta meg.

Szóba kerül az illetékekről szóló 1990. évi XCIII. törvény 97. § (1) bekezdése alkotmányellenességének vizsgálata.

Kedden megtárgyalják az alkotmánybírák a rádiózásról és a televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény 16. § (2) bekezdése alkotmányosságát.

A kisebbségi önkormányzati képviselők választásáról, valamint a nemzeti és etnikai kisebbségekre vonatkozó egyes törvények módosításáról szóló 2005. évi CXIV. törvény, a nemzeti és etnikai kisebbségek jogairól szóló 1993. évi LXXVII. törvény és a választási eljárásról szóló 1997. évi C. törvény egyes rendelkezései alkotmányellenességének vizsgálata tárgyában is készült határozattervezet.

Egy indítványozó a szabálysértésekről szóló 1999. évi LXIX. törvény 92. § (1) bekezdés második mondata és a 112. § (1) bekezdésének „tárgyalás nélkül” szövegrésze alkotmányellenességének megállapítását kérte.

Napirendre tűzik a helyi önkormányzati képviselők jogállásának egyes kérdéseiről szóló 2000. évi XCVI. törvény 6. §-ának alkotmányossági vizsgálatát.

Határozattervezet készült a kereskedelemről szóló 2005. évi CLXIV. törvény 6. § (4) bekezdése alkotmányellenességének vizsgálata tárgyában is.

Egy másik indítványozó megtámadta az általános forgalmi adóról szóló 1992. évi LXXIV. törvény 46. § (4) bekezdés c) pontjának alkotmányosságát.