Újabb, az Országos Választási Bizottságnak(OVB)a Fidesz és a KDNP népszavazási aláírásait hitelesítő döntéseit támadó beadványt utasított el a Legfelsőbb Bíróság (LB) – erről a testület szerdán tájékoztatta az MTI-t.

Egy magánszemély szerdán személyesen terjesztette a bíróság elé felülvizsgálati kérelmét, amelyben azt az OVB határozatot támadta, amely megállapította: megfelelő számú aláírás gyűlt össze a tandíj, a vizitdíj és a kórházi napidíj kérdésében a népszavazáshoz és a referendum kiírható.

A bíróság felülvizsgálatra alkalmatlannak találta a kérelmet és azt érdemi vizsgálat nélkül utasította el.

Végzésében az LB megállapította: a felülvizsgálat elkésett, mivel a rendelkezésre álló három napos határidőn túl nyújtotta be azt a kérelmező, ráadásul nem a választási bizottsághoz, hanem közvetlenül a Legfelsőbb Bírósághoz. Kitért arra is, hogy a kérelem nem tartalmazza a jogszabálysértés megjelölését sem. A végzés rámutatott arra is, hogy a bírósági felülvizsgálati eljárásban az ügyvédi képviselet kötelező, erről azonban a kérelmező nem gondoskodott.

Az LB hétfőn ugyancsak ez utóbbi miatt utasított el két felülvizsgálati kérelmet. A kérelmezők ezekben az eljárásokban szintén ügyvédi képviselet nélkül terjesztették elő kérelmüket.

Szintén hétfőn utasított el a bíróság egy beadványt, amelyben egy ügyvéd, mint kérelmező lépett fel. Ezt érdemi vizsgálatot követően utasította el a bíróság.

Az OVB múlt héten szerda este állapította meg, hogy a Fidesz mindhárom népszavazási kezdeményezésében összegyűlt a megfelelő számú aláírás, így várhatóan a tandíj, a vizitdíj és a kórházi napidíj kérdésében kiírható a referendum. Az OVB határozata ellen összesen hat kifogás érkezett.

Rytkó Emília korábban azt közölte: pénteken egy kifogás érkezett a választási irodához, amit még ugyanezen a napon átadtak a Legfelsőbb Bíróságnak, s ennek az elbírálása meg is történt. Szombaton további öt kifogás érkezett, az utolsó délután 16 órakor.

Közölte: az LB-n szombaton 16 óra után nem volt, aki átvegye a kifogásokat, ezért telefonon érdeklődtek a teendőről. A közigazgatási kollégiumtól azt a választ kapták, hogy hétfőn reggel nyolc órakor várják a beadványokat. Az Országos Választási Iroda vezetője elmondta azt is, hogy a Legfelsőbb Bíróságnak 72 órája van az elbírálásra.

Hétfőn az Országgyűlésben bejelentették, hogy az OVB hitelesítette a vizitdíjról, a kórházi napidíjról és a tandíjról szóló népszavazási kérdésekhez gyűjtött aláírásokat.

Szigeti Péter OVB-elnök Szili Katalin házelnöknek írt tájékoztató levelét Nyakó István jegyző olvasta fel.

Az Országgyűlés elnöke bejelentette: a népszavazások elrendeléséről szóló határozati javaslat elkészítésével az alkotmányügyi bizottságot bízza meg. Hozzátette: a házbizottság csütörtöki ülésén tárgyalják meg, mikor kerül majd napirendre a javaslat.

A Fidesz azt szeretné, ha még a téli ülésszakon döntene erről a parlament.