A Nemzeti Hírközlési Hatóság (NHH) közzétette 2008-as piacfelügyeleti tervét, amelynek fő elemei közé tartozik a felhasználói jogok érvényesülésének védelme, a hírközlésre vonatkozó jogszabályokban foglaltak, valamint az NHH Tanácsa által előírt kötelezettségek betartásának ellenőrzése.

Piacfelügyeleti terve szerint az NHH 2008-ban nagy súlyt helyez a hírközlési fogyasztói érdekek védelmére, így a terv több kiemelt pontja is ezzel a kérdéskörrel foglalkozik. Kiemelt szerepet kap az egyedi előfizetői szerződések jogszerűségi vizsgálata, miután az idei és az elmúlt évi vizsgálatok alapján bebizonyosodott, hogy a szolgáltatók előfizetői szerződései sokszor jogsértőek, egyéb hiányosságok mellett számos esetben hiányoznak a szolgáltató kötelezettségei.

A hatóság szintén kiemelt feladatként kezeli a hűségszerződéseknek az általános szerződési feltételekben (ÁSZF) való szabályozásának vizsgálatát. Erre a vizsgálatra a helyhez kötött telefon, az internet és műsorterjesztő szolgáltatók számíthatnak, különös tekintettel a kombinált szolgáltatást is tartalmazó szerződésekre. A vizsgálat arra irányul majd, hogy a szolgáltatók az ÁSZF-ben hogyan szabályozzák az előfizetői felmondás lehetőségeit, illetve hogy a szolgáltatók milyen megoldásokat alkalmaznak a lejáró határozott idejű szerződések meghosszabbítása esetén.

Az NHH 2008-ban teljes egészében áttekinti a mobiltelefon-szolgáltatók általános szerződési feltételeit, ezen belül pedig vizsgálja az előfizetői jogok érvényesülésére vonatkozó szolgáltatói szabályozást és a hűségszerződések kezelését. A hatóság számos egyéb vizsgálat mellett 2008-ban ismét felmérést készít a szélessávú internet ellátottságról, vizsgálja az internetszolgáltatók szerződéskötést megelőző műszaki tevékenységét, különösen az 1 Mbit/s-nál magasabb sebességű ADSL-csomagok esetében, valamint ellenőrzi a minőségi mutatókat, például a garantált le- és feltöltési sebesség meglétét.

Az idei évhez hasonlóan az NHH 2008-ban is feldolgozza, és összehasonlítható módon közzéteszi a hírközlési szolgáltatók szolgáltatásminőségi adatait. A hatóság célja az, hogy a hírközlési szolgáltatásokat igénybe vevő felhasználók pontos információk birtokában tudatos döntéseket hozhassanak.