Az államfő 2005. augusztus 5-i beiktatása óta több esetben küldött vissza megfontolásra törvényt az Országgyűlésnek az elé aláírásra előterjesztett normaszövegek közül.

2005. december 30. – Sólyom László köztársasági elnök megfontolásra visszaküldte az Országgyűlésnek az állam tulajdonában álló ingatlanokon pártok számára biztosított ingyenes ingatlanhasználat megszüntetéséről szóló, december 13-án elfogadott törvényt, mert az nem biztosítja a pártok esélyegyenlőségét. – 2006 februárjában a szocialista Molnár Gyula visszavonta az államfő által visszaküldött javaslatát az állami ingatlanokon pártok számára biztosított ingyenes használat megszüntetéséről.

2006. március 2. – Sólyom László megfontolásra visszaküldte az Országgyűlésnek az egyes, esélyegyenlőségi tárgyú törvények módosításáról szóló törvényt. A jogszabály módosítja a fogyatékos személyek jogairól és esélyegyenlőségük biztosításáról szóló törvényt, s a középületek akadálymentesítésére vonatkozóan új határidőket állapított meg, de az államfő ezt túl távolinak tartotta az önkormányzati épületek esetében. – 2007. március 19-én az Országgyűlés elfogadta a módosító javaslatokat.

2006. augusztus 2. – Sólyom László megfontolásra visszaküldte az Országgyűlésnek az egyes törvények mentelmi jogra vonatkozó rendelkezéseinek módosításáról szóló törvényt. A törvény számos hiányosságban szenved, aminek oka részben az, hogy az Országgyűlés kétharmados többséget igénylő rendelkezéseket nem fogadta el, ezért az új rendelkezések nagy része csak az ügyészekre vonatkozna. A törvény elfogadása során több szavazástechnikai hiba is történt, aminek következtében a jogszabályból hiányzik például a hatálybaléptető rendelkezés, így a törvény teljes egészében alkalmazhatatlan. Közvetlen és ellentmondásos módon minősítette az Országgyűlés a szavazás során kétharmadosnak, vagy egyszerűen többséget igénylőnek az egyes rendelkezéseket. – 2006. október 30-án az Országgyűlés elfogadta a törvények módosítását, bár volt olyan módosító javaslat, ami nem kapta meg a kétharmados többséget.

2006. november 29. – Sólyom László az Országgyűlésnek visszaküldte az Egyesült Államokba utazók adatai kezelését érintő jogszabállyal kapcsolatos törvényt. Decemberben a képviselők elfogadták a megállapodás kihirdetéséről szóló törvényről, amely úgy módosult, hogy csak az utazó tájékoztatása után adhatók ki az utas-nyilvántartási adatok az Egyesült Államoknak.

2007. július 3. – Sólyom László megfontolásra visszaküldte az Országgyűlésnek a települési önkormányzatok többcélú kistérségi társulásáról szóló törvényt, mert a parlament olyan módosító indítványokat is elfogadott, amelyeket az érintett települések nem kezdeményeztek. A törvény szerint egy másik kistérségbe való átsorolását csak a település kezdeményezheti. A módosított változatot a képviselők szeptemberben elfogadták.

2007. július 3. – Sólyom László megfontolásra visszaküldte az Országgyűlésnek az állami vagyonról szóló törvényt. Az államfő azt kifogásolta, hogy a törvény által létrehozott, az állami vagyon feletti tulajdonosi jogokat gyakorló Nemzeti Vagyongazdálkodási Tanács olyan hatáskörök gyakorlására kapna felhatalmazást, amelyek a mindenkori kormány felelősségi körének lényegéhez tartoznak. A szeptemberben elfogadott módosított változat szerint a Nemzeti Vagyongazdálkodási Tanács elnökét, a korábbi változattal szemben, nem a miniszterelnök, hanem a köztársasági elnök nevezi ki.

2007. december 17.Az államfő nem írta alá az egészségbiztosítási törvényt