Januártól a korábbinál nagyobb összegű helyszíni bírságot szabhatnak ki a szabálytalankodó autósokra a közterület-felügyelők, akik egyúttal az eddigi kettő helyett öt esetben közlekedési büntetőpontokat is kiróhatnak – nyilatkozta a Fővárosi Közterület-felügyelet szóvivője csütörtökön az MTI-nek.

Janocsek Ferenc elmondta, hogy jogszabályi változások alapján a korábbi 10 ezer forint helyett akár 20 ezer forintos helyszíni bírságot szabhatnak kii. Ezt a pénzt az eddigiekhez hasonlóan csekken fizethetik be az autósok. Ha pedig valaki e büntetés ellen panasszal él, a rendőrség jár majd el szabálysértési hatóságként véglegesen az ügyben.

A szóvivő tájékoztatása szerint ezután 2-2 büntetőpontot adhatnak kollégái azoknak, akik megszegik az egyes jelzőtáblák utasításait, vagy útkereszteződésben, illetve az úttestek szélének metszéspontjától számított öt méteren belül állnak meg. Három esetben pedig 4-4 büntetőpontot szabhatnak ki. Ezt azok kaphatják, akik vasúti átjáróban vagy az előtt, a gyalogos átkelőhelyen vagy előtte, valamint kerékpársávon, útkanyarulatban, vagy olyan helyen állnak meg, ahol autójukkal akadályozzák a jelzőtábla vagy a fényjelző készülék észlelését.

A szóvivő elmondta azt is, hogy a csaknem végleges összesítéseik alapján tavaly Budapesten 143 ezer helyszíni bírságot szabtak ki, ebből 100 ezret a járművezető távollétében. A 141 millió forintos helyszíni bírságnak több mint a 90 százalékát sikerült beszedniük. A járművezető távollétében kirótt 619 millió forintos bírságnál 30-40 százalék közötti volt eddig a beszedési eredmény. A jövőben ez a helyzet gyökeresen megváltozik, mivel ezután az adóhivatal adók módjára hajtja majd be a helyszíni bírságot.