Tóth Károly, az Országgyűlés Nemzetbiztonsági Bizottságának szocialista alelnöke kezdeményezi, hogy a testület februárban kezdjen egyeztetéseket a gyülekezési törvény szükséges és lehetséges változtatásairól. Erről a képviselő maga tájékoztatta hétfőn az MTI-t.

Az MSZP támogatásáról biztosította Szabó Máté ombudsman javaslatait a gyülekezési törvény néhány pontjának újragondolásáról, beleértve a parlament előtti tüntetések engedélyezésének újragondolását – emlékeztetett közleményében Tóth Károly.

Mint írta, javasolja, hogy a bizottság vizsgálja meg, milyen lehetőségek vannak a politikai közélet szereplői ellen az utóbbi időben elszaporodó támadások, fenyegetések megelőzésének, az elkövetők felderítésének.

Az állampolgári jogok országgyűlési biztosa a múlt héten az MTI-nek nyilatkozva azt mondta, álláspontja szerint korlátozni kellene a Parlament előtti gyülekezést. “Nem azt mondom, hogy megtiltani kellene a Parlament előtti gyülekezést, hanem korlátozni kellene” – fogalmazott. Emlékeztetett arra, hogy Európában nagyon sok helyen korlátozzák az államhatalmi szervek előtt a gyülekezést, ennek – mint hozzátette – jó okai vannak.

Szabó Máté beszélt arról is, hogy nagyon sok ponton kellene a gyülekezési törvényt módosítani. Erre példaként említette, hogy a rendőrségnek ne kelljen mérlegelés nélkül, azonnal feloszlatnia minden jogellenes tüntetést, azaz lehessen spontán, be nem jelentett tüntetéseket tartani. Mint fogalmazott, hogy bizonyos értelemben liberalizálni is kellene a gyülekezési jogszabály jelenlegi szerkezetét.

Az ombudsman véleménye szerint a módosítással olyan technikai intézkedéseket is meg kell hozni, amelyek növelik a biztonságot. Megjegyezte: a rendőrségnek olyan gyülekezéseket nem kellene egy időben és egy helyen tudomásul vennie, amelyeken a résztvevők egymás nézetei ellen tiltakoznak.