Az Európai Parlamentben szerdán megszavazott irányelv szerint a hitelezőknek egész Európában egységes módon, teljes körű tájékoztatást kell nyújtaniuk a fogyasztói hitelekről.

A fogyasztó tizennégy napig elállhat a szerződéstől, illetve határidő előtt is visszafizetheti a hitelt. A jogszabály a (megközelítőleg) 50 ezer és 19 millió forint közötti hitelekre terjed ki.

Az európaiak mintegy kétharmada – legalább részben – hitelből vesz például autót, mosógépet, vagy éppen bútort. A fogyasztói hitelek piaca azonban még erősen töredezett, az egyes országokban más és más szabályok vannak érvényben. Ez megnehezíti a hitelszolgáltatások szabad áramlását, az egyes ajánlatok összehasonlítását és a fogyasztók uniós szintű, egységes védelmét.

(Ugyan a 87/102/EGK tanácsi irányelv rendelkezett a fogyasztói hitelre vonatkozó tagállami rendelkezések közelítéséről, az ebben előírt minimumkövetelményekhez képest több ország is szigorúbb szabályokat határozott meg. Az Európai Bizottság két jelentést is készített, amelyek megállapították: a kialakult nemzeti különbségek egyes esetekben a közösségi hitelezők közötti verseny torzulásához vezetnek, és akadályozzák a belső piac működését.)

Kompromisszum a láthatáron

Az Európai Bizottság 2002-ben terjesztette elő a fogyasztói hitelekre vonatkozó előírások uniós harmonizációját célzó első javaslatát. A tagállamokat képviselő Tanács idén szeptemberben fogadta el közös álláspontját. Az Európai Parlament most második olvasatban tárgyalta és – jelentős módosításokkal – elfogadta a jogszabálytervezetet.

A szavazást hosszú vita és egyeztetés előzte meg. Az EP és a Tanács között a fő vitapont a hitelek határidő előtti visszafizetése, valamint az ilyen esetben fizetendő kompenzáció kérdése volt.

A parlamenti témafelelős a néppárti Kurt Lechner (német) volt. Az EP szerdán a szocialisták és a liberálisok által közösen beterjesztett és végül a néppártiakkal együtt jegyzett módosító indítványt fogadta el. A most megszavazott változat az együttdöntési eljárásnak megfelelően még visszakerül a Tanácsba, a lefolytatott háttértárgyalások alapján azonban valószínűsíthető, hogy a tagállamok képviselői már nem változtatnak a szövegen.

Milyen hitelekre vonatkozik?

Az irányelv hatálya az EP által megszavazott változat szerint főszabályként az olyan hitelmegállapodásokra terjed ki, amelyeknél a hitel teljes összege 200 és 75 000 euró (hozzávetőleg 51 000, illetve 19 125 000 forint – a szerk.) közé esik. (A Tanács korábban 100 000 eurós felső határt javasolt.)

A 200 eurónál kisebb és 75 000 eurónál nagyobb hiteleken kívül egyáltalán nem vonatkozna az irányelv az olyan folyószámlahitel formájában fennálló hitelmegállapodásokra, amelyek alapján a hitelt egy hónapon belül vissza kell fizetni. Nem terjedne ki a munkaadó által a piacinál kedvezőbb feltételekkel nyújtott hitelekre, az ingatlanfedezetű jelzáloghitelekre, a földterület megszerzését célzó hitelmegállapodásokra és az olyanokra sem, amelyeknél a hitel kamat- és díjmentes, illetve csak jelentéktelen díjfizetéssel jár.

Egyértelmű reklámok, példával

Minden hirdetésben, amelyben kamatlábbal, illetve egyéb számadattal reklámoznak egy fogyasztói hitelt, világos és jól látható módon, egy reprezentatív példával szemléltetve meg kell adni majd a következőket:

  • hitelkamatláb, rögzített vagy változó, az alkalmazandó díjakra vonatkozó részletes tájékoztatással együtt, beleértve a hitel fogyasztó által viselt teljes költségét
  • a teljes hitelösszeg
  • a teljeshiteldíj-mutató
  • a hitelmegállapodás időtartama
  • egyedi árura vagy szolgáltatásra vonatkozóan halasztott fizetés formájában nyújtott hitel esetén a készpénzár és bármely előtörlesztés összege
  • a fogyasztó által fizetendő teljes összeg és a törlesztések összege

Tájékoztatás aláírás előtt

Mielőtt a hitel felvételét fontolgató ügyfelet bármilyen hitelmegállapodás vagy ajánlat kötelezné, a hitelt kínálónak meg kell adnia számára a különböző ajánlatok összehasonlításához szükséges információkat, hogy megalapozott döntést hozhasson.

A jogszabály meghatározza, hogyan néz majd ki az egész EU-ban egységesített „általános európai fogyasztóihitel-tájékoztató”, amely tartalmazza a kínált hiteltermék fő jellemzőinek leírását. A tájékoztatásnak többek között ki kell terjednie a fogyasztó által teljesítendő fizetések összegére, számára és gyakoriságára, a kapcsolódó költségekre, az elállási jogról szóló információra, a határidő előtti visszafizetés jogára és az ezzel járó kötelezettségekre is. (A pénzügyi termékek távértékesítésére kiegészítő szabályok vonatkoznak.)

A hitelképesség értékelése

Az irányelv bevezetése szerint kerülendő a túlzott eladósodás, és „a bővülő hitelpiacon különösen fontos az, hogy a hitelezők ne vegyenek részt felelőtlen hitelügyletekben”. Ezért a jogszabály előírja: a hitelező köteles értékelni a fogyasztó hitelképességét „adott esetben a fogyasztótól kapott megfelelő információ és szükség esetén a vonatkozó adatbázisban végzett keresés alapján”.

Határokon átnyúló hitelek esetében a fogyasztók hitelképességének értékelése céljából minden tagállamnak biztosítania kell a más EU-országból származó hitelezők számára az adott tagállamban használt adatbázisokhoz való hozzáférést. Ha a hiteligénylést adatbázisban szereplő információ alapján utasítják vissza, erről a hitelezőnek azonnal, díjmentesen kell tájékoztatnia a fogyasztót.

Elállási jog 14 napig

A fogyasztó tizennégy naptári napon belül indokolás nélkül elállhat a hitelmegállapodástól. A jogszabály értelmében ekkor a hitelező számára „indokolatlan késedelem nélkül és az elállásról szóló értesítésnek a hitelező számára történő megküldését követő legkésőbb 30 naptári napon belül” vissza kell fizetni a tőkét, valamint a hitellehívástól a visszafizetésig járó kamatot. A hitelező a fogyasztótól (kivéve a hitelező által a közigazgatási szerveknek kifizetett, vissza nem térítendő díjakat) semmilyen más ellentételezésre nem jogosult.

A jogszabály kitér arra is, hogy (főszabályként) ha „a fogyasztó adásvételi vagy szolgáltatásnyújtási szerződés tekintetében a közösségi jog alapján az elállás jogát gyakorolja, a továbbiakban kapcsolt hitelmegállapodás nem kötelezheti”.

Visszafizetés határidő előtt

A jogszabály kimondja: „a fogyasztónak joga van a hitelmegállapodás szerinti kötelezettségeit egészben vagy részben bármikor teljesíteni. Ilyen esetekben jogosult a hitel teljes költségének csökkentésére”.

Másrészről viszont „a hitelező jogosult a hitel határidő előtti visszafizetéséhez közvetlenül kapcsolódó esetleges költségek ellentételezéséhez, feltéve, hogy a határidő előtti visszafizetés olyan időszakra esik, amelyre a hitelkamatláb rögzített”.

Az EP által elfogadott szöveg szerint idő előtti visszafizetés miatti kompenzációként legfeljebb a hitel összegének 1 százaléka kérhető. Ez arra az esetre vonatkozik, ha a visszafizetés a hitelmegállapodás rendes lejárta előtt több mint egy évvel történik. Ha egy évnél rövidebb a két időpont közötti időszak, az ellentételezés nem lépheti túl a határidő előtt visszafizetett hitel összegének 0,5 százalékát.

A hitelező kivételesen követelhet nagyobb kompenzációt is, ha bizonyítani tudja, hogy a határidő előtti visszafizetés miatti vesztesége meghaladja az előbb említett összegeket. Az ellentételezés mindenesetre nem haladhatja meg azt a kamatösszeget, amelyet a fogyasztó a hitel határidő előtti visszafizetésének időpontja és a hitelmegállapodásnak a megállapodásban foglalt megszűnési időpontja közötti időszakban fizetett volna.

Nem követelhető ellentételezés a határidő előtti visszafizetésért folyószámlahitel esetén, vagy ha a visszafizetés hitel-visszafizetési garanciaként kötött biztosítási szerződés szerint történt, illetve ha a határidő előtti visszafizetés olyan időszakra esik, amelyre nem rögzített hitelkamatláb vonatkozik.

A tagállamok a jogszabály szerint úgy is rendelkezhetnek, hogy a hitelező csak azzal a feltétellel kérhet ellentételezést, hogy a visszafizetendő összeg túllépi a nemzeti jogban meghatározott küszöböt. Ez a küszöb 12 hónapra nem lehet több a 10 000 eurónál.

Átültetés, felülvizsgálat

A tagállamoknak az irányelv hatályba lépésétől számítva két évük lesz arra, hogy elfogadják és kihirdessék azokat a rendelkezéseket, amelyek az irányelvnek való megfeleléshez szükségesek.

Az Európai Bizottság „a közösségi gazdasági folyamatok és az érintett piac helyzetének fényében” ötévente felülvizsgálja az irányelvben megállapított küszöbértékeket és a határidő előtti visszafizetés ellentételezésének kiszámításához alkalmazott százalékokat.