Vizsgálatot indított a Legfelsőbb Bíróság (LB) elnöke a testület egy éles hangú beadványa miatt, Lomnici Zoltán a Magyar Helsinki Bizottság megkeresésére reagálva ítélte el az írást és döntött a vizsgálatról – erről Kádár András Kristóf, a jogvédő szervezet társelnöke tájékoztatta szerdán az MTI-t.

A Magyar Helsinki Bizottság azért fordult szerdán a Legfelsőbb Bíróság elnökéhez, mert szerintük a testület egy beadványával megsértette Pintér Mariann méltóságát a Kristóf-üggyel kapcsolatban – derül ki a távirati irodához eljuttatott közleményből.

A 88 éves Pintér Mariann azért perelte be az LB-t, mert tavaly március 6-án megsemmisítette Kristóf László csendőrnyomozó 1959-ben született halálos ítéletét, és ezzel szerinte megsértették személyiségi jogait. A Fővárosi Bíróság első fokú ítélete szerint az asszonynak joga volt perelni a történtek miatt, és általában az LB ellen lehet pert indítani, ám a konkrét ügyben a személyiségi jogi jogsértés nem történt meg.

Miután a Fővárosi Bíróság elutasította keresetét, az idős nő fellebbezett. A keddi Népszabadság arról számolt be, hogy erre válaszul a Legfelsőbb Bíróság – peres félként – éles hangú beadványt nyújtott be.

A lap és a jogvédő szervezet által idézett beadványban a Legfelsőbb Bíróság egyebek mellett úgy fogalmaz: “történészek, levéltárosok, irattárosok, ruhatárosok, újságírók és további kvázi szerzők a mai napig sem tudták megdönteni az LB által felülvizsgálati eljárásban nem is vizsgálható történeti tényt: Kristóf László – Ságvári Endrével ellentétben – nem ölt embert”.

Erre reagálva írt nyílt levelet a Magyar Helsinki Bizottság társelnöke a magyar főbírónak. Kádár András Kristóf ebben kifejtette: az LB beadványában nem vette figyelembe, hogy “a peres felek álláspontjuk kifejtése során nem sérthetik egymás és mások emberi méltóságát, és kéri, hogy a Legfelsőbb Bíróság elnöke tegye egyértelművé: a legfőbb bírói fórum nem csak ítélkezési tevékenysége során, hanem minden jogviszonyában érvényre juttatja a jogszabályokat és az alapvető erkölcsi követelményeket”.

Lomnici Zoltán erre válaszolva hangsúlyozta: “a személyiségi jogi perben előterjesztett fellebbezési kérelmünk véleményem szerint is méltatlan a Legfelsőbb Bírósághoz. (…) A jogi képviselő által írt ellenkérelem hangvételét és stílusát elfogadhatatlannak tartom, ezért a bíróság vezetőjeként vizsgálatot indítottam”. A jogvédő szervezet által idézett válaszlevélben a főbíró hozzátette: megteszi a szükséges lépéseket annak érdekében, hogy a jövőben ilyen ne következhessen be.

Kristóf Lászlót és két társát Ságvári Endre illegális kommunista, antifasiszta ellenálló 1944. július 27-én Budapesten tűzharcban történt megölése, továbbá négy ember 1944 nyarán történt megkínzása miatt háborús bűntettben mondták ki bűnösnek 1959-ben, a halálos ítéletet pedig végre is hajtották. Pintér Mariann a második világháborúban antifasiszta ellenálló volt és saját bevallása szerint őt is megkínozták a csendőrök, köztük Kristóf László.