Az Alkotmánybíróság 2008. február 11-12-i teljes ülésének napirendje

2008.02.11. Jogi Fórum / Alkotmánybíróság

Az Alkotmánybíróság hétfői teljes ülésén újabb ügyekben kezdi meg az MSZP, illetve a Fidesz és a KDNP képviselőcsoportjai által benyújtott népszavazási kezdeményezések alkotmányossági vizsgálatát.

A testület hétfőn megtárgyalja az Országos Választási Bizottság 147/2007. (V. 31.) OVB határozata ellen benyújtott kifogást. Az OVB megtagadta a Somsák Á. László által a Magyar Nyugdíjasok Pártja képviseletében benyújtott, a nyugdíjasok státuszával kapcsolatos népszavazási kezdeményezés aláírásgyűjtő ívének hitelesítését.

Harmadszor kerül az alkotmánybírák elé a köztársasági elnöknek az Országgyűlés által elfogadott, még ki nem hirdetett törvények alkotmányellenességének előzetes vizsgálatára irányuló indítványai. A határozattervezet az Országos Érdekegyeztető Tanácsról szóló, az Országgyűlés 2006. december 11-i ülésnapján elfogadott törvény 3. § (2) bekezdés b) pontja, 5. §-a, 6. § (1) bekezdése és 7. § (1) bekezdés c) pontja, valamint a 19. § (1) bekezdésének a Munka Törvénykönyvéről szóló 1992. évi XXII. törvény 17. § (4) bekezdését megállapító szövegrésze alkotmányosságával foglalkozik.

Harmadszor szerepelnek a teljes ülés napirendjén az Országos Választási Bizottság 166/2007. (VII. 18.) OVB határozata ellen benyújtott kifogások is. Az OVB megtagadta az A. Zs.-né és A. Zs. magánszemélyek által benyújtott népszavazási kezdeményezés aláírásgyűjtő íve mintapéldányának hitelesítését. Az OVB az aláírásgyűjtő ív mintapéldányának hitelesítését megtagadta. Az íven szereplő kérdés: „Egyetért-e Ön azzal, hogy az Országos Egészségbiztosítási Pénztárt gazdasági társasággá történő átalakítását követően ne lehessen privatizálni, hanem maradjon állami tulajdonban?”

Egy határozattervezet azt vizsgálja, vajon fennáll-e alkotmányellenes mulasztás a perindítási határidő számítási módjával összefüggésben.

Másodszor tűzik napirendre az életvédelmi létesítmények létesítéséről, fenntartásáról és békeidőszaki hasznosításáról szóló 22/1992. (XII. 29.) KTM rendelet egésze, valamint 4., 5., 6. és 7. §-ai alkotmányosságát vizsgáló határozattervezet. Az eredetileg háromtagú tanács hatáskörébe tartozó ügyet három alkotmánybíró – Kukorelli István, Lévay Miklós és Lenkovics Barnabás – terjesztette a teljes ülés elé.

Először kerül az alkotmánybírák elé az Országos Választási Bizottság 315/2007. (VIII. 23.) OVB határozata ellen benyújtott kifogás. Az OVB megtagadta F. K. magánszemély által kezdeményezett népszavazás aláírásgyűjtő ívének hitelesítését. Az íven szereplő kérdés: „Egyetért-e Ön azzal, hogy új, egy adónemből álló, a jelenleginél egyszerűbben működő, átláthatóbb, vállalkozásbarát Eszköz Forgalmi Adó (EFA, melynek mértéke 15 %) legyen a régi adónemek helyett és Hálózati Pénzügyi Ellenőrzési Rendszer kerüljön bevezetésre Magyarországon ?”

Ugyancsak először tárgyalják az Országos Választási Bizottság 435/2007. (X. 24.) OVB határozata ellen benyújtott kifogást. Az OVB megtagadta a Semjén Zsolt és Navracsics Tibor, valamint a Fidesz és a KDNP országgyűlési képviselőcsoportjainak további 151 országgyűlési képviselője által benyújtott népszavazási kezdeményezés aláírásgyűjtő ívének hitelesítését. Az íven szereplő kérdés: „Egyetért-e Ön azzal, hogy törvény tiltsa meg politikai hirdetés sajtó és szabadtéri reklámhordozó útján történő közzétételét?”

Első alkalommal tűzik napirendre az Országos Választási Bizottság 436/2007. (X. 24.) OVB határozata ellen benyújtott kifogást is. Az OVB megtagadta a Semjén Zsolt és Navracsics Tibor, valamint a Fidesz és a KDNP országgyűlési képviselőcsoportjainak további 151 országgyűlési képviselője által benyújtott népszavazási kezdeményezés aláírásgyűjtő ívének hitelesítését. Az íven szereplő kérdés: „Egyetért-e Ön azzal, hogy törvény tiltsa meg a kormány, a helyi önkormányzat és a költségvetési szerv tevékenységét és terveit ismertető, magyarázó vagy népszerűsítő hirdetés sajtó és szabadtéri reklámhordozó útján történő közzétételét?”

Először kerül az alkotmánybírák el az Országos Választási Bizottság 442/2007. (X. 24.) OVB határozata ellen benyújtott kifogás is. Az OVB hitelesítette a Lendvai Ildikó és az MSZP országgyűlési képviselőcsoportjához tartozó további 147 országgyűlési képviselő által benyújtott népszavazási kezdeményezés aláírásgyűjtő ívének mintapéldányát. Az íven szereplő kérdés: „Egyetért-e Ön azzal, hogy a pártok a központi költségvetésen kívül csak természetes személyektől fogadhassanak el támogatást?”

Határozat készül a Legfelsőbb Bíróság Bfv. I. 6561/2006/2. sz. végzésével szemben benyújtott, a büntetőeljárásról szóló 1998. évi XIX. törvény 416. § (1) bekezdése bevezető szövegrészében az ügydöntő szó alkotmányellenességének vizsgálata tárgyában.
Kedden tárgyalja a testület a közjegyzőkről szóló 1991. évi XLI. törvény 1. § (3) bekezdése és 55. § f) pontja alkotmányellenességét vizsgáló határozattervezetet.

Szó lesz a légi közlekedésről szóló 1995. évi XCVII. törvény 45. §-a alkotmányosságát megkérdőjelező indítványról.
Egy határozattervezet mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenességet vizsgál azzal összefüggésben, hogy a jogalkotó a közúti közlekedésről szóló 1988. évi I. törvény 47. §-ában nem határozta meg az üzemben tartó és az ideiglenes üzemben tartó fogalmát.

  • kapcsolódó anyagok
ALKOTMÁNYBÍRÓSÁG