Az agrárérdekek feláldozásától tart közel 20 EU-tagállam

2008.02.19. BruxInfo

Tizenkilenc uniós tagállam rá kívánja szorítani az Európai Bizottságot arra, hogy ne az agrárterületen tett túlzott engedményekkel próbálja menteni a menthetőt a dohai kereskedelemliberalizációs fordulóban.

Az Európai Unió tagállamainak több mint kétharmada francia kezdeményezésre koalícióba tömörült annak érdekében, hogy ne a mezőgazdasággal fizetessék meg a Világkereskedelmi Szervezet (WTO) égisze alatt zajló tárgyalások sikerét. „Egyetértettünk abban, hogy rossz úton halad a Bizottság. Miközben az ipari termékek és a szolgáltatások területén semmilyen előrelépés nincs, fennáll a veszély, hogy az agráriumban próbálnak majd eredményt felmutatni a mi kárunkra” – hangsúlyozta az agrárminiszteri tanács hétfői ülését követően Gráf József, a földművelésügyi és vidékfejlesztési minisztérium vezetője. Gráf szerint a 19 uniós tagállam erős támogatást kíván nyújtani Mariann Fischer Boel agrárbiztosnak, aki Peter Mandelson kereskedelmi biztos mellett az EU nevében tárgyal a piacnyitási tárgyalásokon.

A „Tizenkilencek” nem foglalják magukba Nagy-Britanniát, Svédországot és általában azokat a szabadkereskedelemben hívő országokat, amelyek mezőgazdasági importőröknek számítanak. Gráf József emlékeztetett rá, hogy miközben a tárgyalásokon senki nem beszél a kereskedelmi partnerek, és elsősorban az Egyesült Államok olyan kereskedelemtorzító módszereiről, mint az exportszubvenciók, az élelmiszersegélyek, vagy a nagy állami felvásárlások, addig az Európai Unióra nagy nyomás hárul, hogy akár 50 százalékkal is leépítse az agrárkereskedelmi védővámokat. „El akarjuk kerülni, hogy amennyiben más kérdésekről nem lesz alku, akkor a politikai vezetők a mezőgazdaság területén akarják behozni a lemaradást” – mondta a magyar agrártárca vezetője, aki a hétvégén Párizsban szorosabbra kívánja fűzni a Párizs és Budapest között a közös mezőgazdasági politika fontos kérdéseiben létrejött együttműködési tengelyt.

A kétoldalú megbeszéléseken a felek többek között a közös agrárpolitika állapotfelméréséről is egyeztetnek, azzal a céllal, hogy lehetőség szerint minél több kérdésben közös álláspontra helyezkedjenek. A hétfői agrártanácson is napirendre került az állapotfelmérés ügye. Gráf József felszólalásában leszögezte, hogy hazánk a 2013-ig tartó költségvetési időszakban elfogadhatatlannak tartja a közös agrárpolitika büdzséjének csökkentését, elutasítja a direkt támogatások alsó és felső határára vonatkozó bizottsági elképzelést és kiáll az intervenciós rendszer gabonaágazatban történő fenntartása mellett.

  • kapcsolódó anyagok
AGRÁRIUM
EURÓPAI UNIÓ