Ezen a héten biztosan nem hoz döntést az Európai Bizottság a lex MOL ügyében a következő lépésekről – közölték kedden jól értesült bizottsági források.

Az előzetes jelzésektől eltérően mégsem hoz döntést a héten az Európai Bizottság az úgynevezett lex MOL ügyében a következő lépésekről – közölték kedden Brüsszelben nevük elhallgatását kérő források. Az említett források nem jelölték meg a „csúszás” okát és annak megbecslésére sem vállalkoztak, hogy a Bizottság a jövő héten napirendre tűzheti-e a döntést.

Charlie McCreevy belső piaci biztos szóvivője korábban a hónap végére valószínűsítette a döntést. Emlékezetes, hogy az Európai Bizottság tavaly novemberben indított kötelezettségszegési eljárást Magyarország ellen annak a törvénynek az ügyében, amely a jövőben megnehezítené a közérdek szempontjából fontos magyar cégek ellenséges felvásárlását. Mivel a kormány korábban maga sem csinált titkot belőle, hogy a magyar olaj- és gázipari vállalatot kívánja megvédeni az OMV felvásárlásától, a törvényt sokan csak lex MOL-nak emlegetik.

A magyar kormány január közepén küldött választ a Bizottság hivatalos felszólítására, fenntartva azt az álláspontját, hogy a törvény nem ellentétes az uniós joggal, kompromisszumkészséget jelezve ugyanakkor abban a két konkrét kifogásban, amit Brüsszel emelt a jogszabállyal szemben. Az Európai Bizottság belső piaci főigazgatóságának most arról kell döntenie, hogy indoklással ellátott vélemény kiküldésével a második szakaszba lépteti-e az eljárást, esetleg leállítja-e azt, vagy további kérdéseket intéz Budapesthez.

A Bizottság versenyjogi főigazgatóságának ezzel párhuzamosan március 6-ig kell közölnie álláspontját arról, hogy az OMV és a MOL esetleges fúziója valamilyen módon korlátozná-e a piaci versenyt. Az osztrák cég január 31-án nyújtotta be a Bizottsághoz azt a hivatalos formanyomtatványt, amelyben az előzetes versenyjogi vizsgálat lefolytatását kérte.