Az Alkotmánybíróság (Ab) február 25-én hozott határozatában megállapította, hogy alkotmányellenes helyzet áll fenn amiatt, hogy az Országgyűlés nem szabályozta törvényben a helyi önkormányzati képviselők és a polgármesterek esküjének a szövegét. Az Ab ezért felhívta az Országgyűlést, hogy jogalkotói feladatának 2008. június 30-ig tegyen eleget.

Az indítványozó szerint az önkormányzati törvény módosításának hatálybalépése következtében 1994. december 10-étől a helyi önkormányzati képviselők és a polgármesterek esetében nincs hatályos törvényi esküszöveg. Azt állította, hogy az eskü szövegének a hiánya miatt sérül a jogbiztonság, mert vitássá válhat, hogy milyen tartalommal kell az eskü letételét teljesíteni a képviselői munka megkezdésének a feltételeként. Az eskü törvényi szövegének a hiányában visszaélés, közigazgatási per származhat abból, ha a képviselőtestület az „avantgard” eskütételt, az „esetleg szélsőséges politikai nyilatkozatot” elégtelennek minősíti, s ezért a képviselői munka megkezdését nem engedi meg.

Az Alkotmánybíróság megalapozottnak találta az indítványt. A testület a határozat indoklásában kifejtette: a törvényalkotó az eskü szövegének hatályon kívül helyezésével olyan helyzetet teremtett, hogy vitássá tehet az eskü letétele. Ezzel pedig jogbizonytalanság keletkezik abban, hogy a helyi önkormányzati képvisel gyakorolhatja-e képviselői jogait, illetőleg megszűnt-e a polgármesternek ez a tisztsége.