A március 15-i ünnepségeken és a megelőző napok rendezvényein nem sérült a békés gyülekezés Alkotmányban rögzített joga – állapították meg az állampolgári jogok országgyűlési biztosának helyszíni vizsgálatai. Az ombudsman egész évben kiemelt témájaként kezeli a gyülekezési jog érvényesülését.

A hivatal munkatársai március 7. és 15. között tizennégy bejelentett budapesti rendezvényen vettek részt, a többi között a Vértanúk terén, a Petőfi téren, az Erzsébet téren, a Kossuth Lajos téren, az Erzsébet híd pesti hídfőjénél és a Blaha Lujza téren. A személyes tapasztalatokról szóló beszámoló szerint a rendőrség meg tudta előzni, hogy a párhuzamosan folyó rendezvények megzavarják egymást. A gyülekezéshez való jog gyakorlása biztosított volt mindaddig, amíg a rendezvények megőrizték békés jellegüket. Az ombudsman hivatalának munkatársai március 15-én megvizsgálták az előállítások körülményeit is. A BRFK VII. kerületi rendőrkapitányságán több előállítottal is beszéltek, de kifejezetten rákérdezve sem hallottak panaszt.

Az állampolgári jogok biztosa az adatvédelmi biztos irodájával közösen további vizsgálatokat folytat a rendőrök azonosíthatóságának ügyében. Eltérő számokat láttak ugyanis egyes rendőrök sisakján, bevetési ruházatán és jelvényén. Kérdés az is, hogy vajon összeegyeztethető-e az alapvető jogokkal, ha egy állami rendezvényen nem a rendőrség, hanem egy őrző-védő magáncég végzi a résztvevők biztonsági ellenőrzését?

Az állampolgári jogok biztosa és az adatvédelmi biztos irodája a március 15-i ünnepségeken látottak alapján vizsgálatot kezdett arról is, mennyiben jogszerű, hogy nyilvánosságra kerültek a gyülekezést bejelentők adatai, és tovább elemzi a rendőri igazoltatás, valamint az állami rendezvényekre érkezők biztonsági ellenőrzésének gyakorlatát. Az utóbbi hatékonyságát kérdőjelezi meg, hogy az egyik helyszínen elvettek olyan palackozott üdítőket, amilyeneket később, a rendezvény területén lévő üzletekben szabadon lehetett vásárolni.