Hivatalossá vált a március 9-i országos ügydöntő népszavazás múlt pénteken megállapított végeredménye, miután hétfő délután 4 óráig nem érkezett újabb kifogás sem az Országos Választási Bizottsághoz, sem pedig a Legfelsőbb Bírósághoz

Hétfő délután négy órától hivatalossá vált a március 9-i országos, ügydöntő népszavazás végeredménye, nem érkezett ugyanis érdemi panasz, amely megtámadná azt. Választási kifogást az Országos Választási Bizottsághoz (OVB), illetve a Legfelsőbb Bírósághoz (LB) lehetett eddig benyújtani.

Madarász Gabriella, a Legfelsőbb Bíróság közigazgatási kollégiumának szóvivője elmondta, hogy a népszavazás kapcsán egyetlen választási kifogás érkezett, de az sem az eredmény ellen. A panasz ráadásul az érdemi vizsgálatra alkalmatlan volt, ezért elutasították, tartalmáról a szóvivő nem beszélt.

Benkő István, az Országos Választási Iroda sajtóreferense pedig azt közölte, hogy az OVB-hez egyetlen kifogás sem érkezett.

A hivatalos végeredmény szerint a választópolgárok 50,51 század százaléka, összesen 4 millió 61 ezer 15 ember voksolt, a választók többsége úgy döntött: töröljék el a vizitdíjat és a kórházi napidíjat, és ne vezessék be a tandíjat Magyarországon.

A kórházi napidíj eltörlésével kapcsolatban 3 385 981 választó, az érvényesen szavazók 84,08 százaléka voksolt igennel, míg nemmel 640 936-an szavaztak. A vizitdíj eltörlésére 3 321 313-en voksoltak, ami az érvényes szavazatok 82,42 százaléka volt, a nem szavazatok száma ebben a kérdésben 708 283 volt. A tandíj kérdésében 3 309 616 szavazat érkezett, ami az érvényes szavazatok 82,22 százalékát teszi ki. A nem szavazatok száma ebben az esetben 715 642 volt.

A népszavazás eredménye három évig köti az Országgyűlést, vagyis ennyi ideig nem dönthet azzal ellentétesen.