Gyorsított eljárás keretében csütörtökön áll bíróság elé az a horvát hajóskapitány, aki egy német felségjelű uszállyal július 31-én a Lánchídnak ütközött.

Az ütközésnél a hajóról leszakadt a kormányosfülke. Az irányíthatatlanná vált vízi jármű lefelé sodródva a Szabadság-híd pillérénél akadt el. Az ütközés nyomán a Lánchíd
szerkezetében milliós kár keletkezett. Személyi sérülés nem történt.

Korábban a rendőrség illetékese az MTI-nek elmondta: a horvát hajóskapitány ittas volt. A balesetet vélhetően az okozta, hogy nem engedte le időben a kormányállást, így a szerkezet beleakadt a Lánchídba.

A hajóbaleset ügyében a Pesti Központi Kerületi Bíróság jár el. A vádindítványban feltehetően a vízi közlekedés veszélyeztetése, illetve az ittas járművezetés bűncselekményének alapesetét róják a kapitány terhére. Ezekért a bűncselekményekért halmazatban legfeljebb négy év szabadságvesztés szabható ki.

Bíróság elé állításra a törvény szerint akkor kerülhet sor, ha legfeljebb nyolc évi szabadságvesztéssel fenyegetett bűncselekmény ügyében az elkövetéstől számított 15 napon belül megtartják az első tárgyalást. További feltétel, hogy az ügy egyszerű megítélésű legyen, a bizonyítékok rendelkezésre álljanak, és az elkövetőt tetten érjék vagy beismerje a terhére rótt cselekményt.

Az ilyen eljárásban csak egyszer, legfeljebb nyolc napra napolhatja el a tárgyalást az elsőfokú bíróság.