Szabó Máté, az állampolgári jogok országgyűlési biztosa arra kérte Gyurcsány Ferenc miniszterelnököt, vizsgálja meg, miért nem kaptak megfelelő tájékoztatást igényeik teljesítésének módjáról az úgynevezett svájci alvószámlák tulajdonosai, és gondoskodjon arról, hogy az érintettek megkapják a szükséges információkat. Az Országgyűlési Biztos Hivatala erről kedden tájékoztatta az MTI-t.

Még 2005 őszén ombudsmani jelentés született arról, hogy sérül a tulajdonhoz való jog és a jogállamiság elve azzal, hogy tíz év alatt sem született érdemi döntés a svájci alvószámlák ügyében – olvasható az MTI-hez eljuttatott közleményben.

Mint írták, olyan számlákról van szó, amelyeket magyar állampolgárok Svájcban nyitottak még a második világháború előtt, de azóta se volt rajtuk forgalom. Egy magyar-svájci megállapodás értelmében a magyar állam fizetné ki a követeléseket a számlatulajdonosok leszármazottainak, ami azonban mindeddig nem történt meg.

A közlemény szerint az ombudsmani jelentésre a Miniszterelnöki Hivatal megoldást ígért, ám ez elmaradt. Az újabb megkeresésre 2007-ben az a válasz született, hogy a Pénzügyminisztérium jogerős bírósági ítélet alapján teljesíti majd az örökösök jogos igényeit. A biztos egy hozzá benyújtott panaszból ezután arról értesült, hogy erről a feltételről az állami szervek nem tájékoztatták a jogosultakat.

A panasz alapján 2007 júliusa és 2008 januárja között az ombudsman háromszor is a Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszterhez fordult, de választ csak a harmadik alkalommal kapott. A miniszter a bírósági utat jelölte meg az érdekérvényesítés egyetlen módjaként, és arról tájékoztatta a biztost, hogy felkérte az érintett minisztériumokat a jogosultak szakszerű informálására – olvasható a közleményben.

Szabó Máté mindezzel kapcsolatban két megállapítást tett: azzal, hogy a Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszter csak az ombudsman harmadik megkeresésére válaszolt, sértette az állam jogállami működésének követelményét. Másfelől a konkrét ügyben felhívta a figyelmet arra, hogy a jogállamiság elvéből következő tisztességes eljáráshoz való jog sérült, amikor az érintetteket az állami intézmények nem tájékoztatták követelésük teljesítésének módjáról.

Az állampolgári jogok országgyűlési biztosa mindezek alapján fordult a miniszterelnökhöz a visszásságok megszüntetése érdekében – zárul a dokumentum.