Az államfő aláírta a népszavazási törvényt

2008.03.26. Jogi Fórum / Köztársasági Elnöki Hivatal

Sólyom László köztársasági elnök március 25-én aláírta a „2008. március 9-i országos népszavazásokon hozott döntések végrehajtásáról" szóló törvényt.

Az államfő az aláírással egyidejűleg szükségesnek tartja felhívni az Országgyűlés figyelmét a következőkre:

A népszavazáson feltett kérdések és a népszavazás eredménye alapján a vizitdíjat és a kórházi napidíjat 2009. január 1-től kell eltörölni. Az Országgyűlésnek lehetősége van mindkét díjat ezt megelőzően is eltörölnie, ez azonban jogilag független a népszavazás eredményétől. Ezért megtévesztő és indokolatlan mind a kormány, mind az ellenzéki pártok által benyújtott törvényjavaslatok címe, és az a beállítás is, amely szerint ezek a törvények a népszavazáson született döntések végrehajtásai lennének. A népszavazást az Alkotmánybíróság határozatai alapján nem is lehetett volna megtartani, ha a kérdések alapján már ebben az évben el kellett volna törölni a díjakat.

Ha azonban a most elfogadott törvénnyel az Országgyűlés szabad elhatározásából, a népszavazási kérdőíveken szereplő időpontnál korábban, tehát már ez év április 1-én szünteti meg a fizetési kötelezettségeket, akkor felelős azért, hogy döntésének egyúttal a pénzügyi következményeit is rendezze, mind az egészségügyben, mind pedig a felsőoktatásban.

  • kapcsolódó anyagok
ÁLLAMFŐ
JOGALKOTÁS
NÉPSZAVAZÁS