Debreceni menekült tábor - civil tiltakozás a polgármester kezdeményezése ellen

2008.03.26. Jogi Fórum / Magyar Helsinki Bizottság

Jogvédő szervezetek tiltakozást tettek közzé Kósa Lajos Debrecen polgármesterének azon kezdeményezése ellen, amelyben a Menekülteket Befogadó Állomás Debrecenből való kitelepítését szorgalmazza.

Debrecenben 1995 óta zavartalanul működik a menekült tábor, ezért érthetetlen a város vezetésének jelenlegi terve. A kitelepítés mellett felhozott érvek alaptalanok. Az évtizedes tapasztalat az, hogy a hazájukból üldöztetés elől menekülő, védelemért folyamodó emberek a gyakran kilátástalan helyzetük feletti elkeseredésüket nem jogsértő cselekményekkel fejezik ki. Ezen nem változtat az a tény, hogy jelenleg a menekültügyi intézményrendszer átalakítása van folyamatban, mert a Debrecenben elhelyezett menedékkérők száma és magatartása kizárólag a hazánkba érkező menekültek számától és összetételétől függ. Erre nincs semmilyen kihatással a magyar intézményes háttér. Bizonyosan valótlan állítás, hogy a helyi szabálysértések 10%-át tavaly menekültek követték volna el. A külföldiek által elkövetett szabálysértések száma Kósa Lajos elmondása szerint 146, az pedig lehetetlen, hogy Debrecenben egy év alatt összesen 1460 szabálysértést követnének el. Valószínű, hogy csupán közlekedési szabálysértésen ennél több személyt kapnak rajta.

Tényként állapítható meg, hogy az utóbbi években a menekültek száma jelentősen csökkent, ugyanakkor korábban a magasabb létszám idején sem voltak jelentős problémák. Kósa Lajos kijelentésével ellentétben a menedékkérők nem jelentenek különös biztonsági kockázatot a társadalomra, egy demokratikus országban a többségtől eltérő kulturális és társadalmi háttér sem indokolhat diszkriminatív fellépést egy társadalmi csoporttal szemben. A menekültek támogatása és befogadás erkölcsi és egyben jogi kötelezettségünk.

  • kapcsolódó anyagok
HELSINKI BIZOTTSÁG
MIGRÁCIÓ