Nem indít eljárást a Sara Lee Hungary Zrt. ellen a Gazdasági Versenyhivatal (GVH). A hazai kávé- és teapiac vezető szereplője ugyanis önként orvosolta a versenyhatósághoz beérkezett panaszban tett kifogásokat. A társaság vállalta, hogy pontgyűjtő fogyasztóinak lezáró akciót szervez és megajándékozza az eddig pontot beküldő fogyasztóit.

A GVH-t megkereső panaszos részt vett a Sara Lee 1995. november és 2005. június között, változó mechanizmussal szervezett pontgyűjtési akciójában. Ennek során meghatározott mennyiségű pontszámot kellett összegyűjteniük a vásárlóknak a Sara Lee kávé és tea termékeinek csomagolásáról. Az akció megszűnését követően a pontok mellett szereplő az akcióban való részvételre felhívó szöveg eltűnt a csomagolásról, azonban egyes termékeken a pontok megmaradtak. Ez az akció folytatásának látszatát keltette, így a panaszos jelentős mennyiségű pontot gyűjtött össze, amelyek beküldéséért semmiféle ellenszolgáltatást nem kapott.

A Sara Lee az eljárás hírére arról tájékoztatta a GVH-t, hogy a pontokat abból a megfontolásból hagyta meg, hogy azokat egy későbbi promóció szervezése esetén a fogyasztók felhasználhassák. Tekintettel arra, hogy a fogyasztók a csomagoláson feltüntetett pontokból arra következtethettek, hogy a pontgyűjtési akció továbbra is érvényben van, a Sara Lee vállalta, hogy a termékek csomagolásáról eltávolítja a pontokat. A cég ezen túlmenően promóciót szervez a pontokat még tartalmazó csomagolással ellátott termékek körében.

Ennek megfelelően a Sara Lee önkéntesen vállalta, hogy:

  • Haladéktalanul megkezdi a pontok levételét a csomagolásokról, és 2008. december 31. napját követően pontokat tartalmazó kávé, illetve tea termék nem kerül a magyarországi kiskereskedelmi forgalomba;
  • Arra az időszakra, amíg a fogyasztók pontokat tartalmazó csomagolásokkal találkozhatnak az eladási helyeken, lezáró pontgyűjtési akciót szervez a 2008. április 1. és 2009. április 1. közötti időszakra;
  • A 2008. április 1. napjáig pontot beküldő fogyasztókat termékcsomaggal és egyéb értékes tárgyakkal ajándékozza meg.