A Bizottság üdvözölte a környezeti levegő minőségéről és a Tiszta Levegőt Európának programról szóló irányelvek elfogadását, mely hűen tükrözi 2005. szeptemberi javaslatát, s kötelező határértéket szab a maximálisan megengedett finompor koncentrátumnak.

Stavros Dimas környezetvédelmi biztos szerint: „Az EU ma döntő lépést tett a környezetvédelmi és egészségügyi problémák egyik fő okának leküzdése felé. Az európai polgárokat aggodalommal tölti el a légszennyezés, s a levegő minőségéről szóló új irányelvvel éppen ezen aggodalmakat szeretnék eloszlatni azzal, hogy nagyra törő, de megvalósítható módon határozza meg a finom por szennyezési határértékeit.”

Az irányelv elfogadásának bejelentése kapcsán a bizottsági szóvivő elmondta: átlagosan nyolc hónappal élnek kevesebbet az európaiak a légszennyezettség miatt, de vannak olyan területei a kontinensnek, ahol az ott élők életét átlagosan 36 hónappal kurtítja meg a belélegzett levegő. A levegő minőségének romlásáért leginkább a közlekedés, a gépkocsi és teherjármű forgalom a felelős a városokban – tette hozzá a szóvivő.

A ma elfogadott, a levegő minőségéről szóló irányelv egyetlen irányelvben egyesít négy irányelvet és egy tanácsi határozatot. Határértékeket és céldátumokat határoz meg a finom por koncentrációjának csökkentésére, amelynek a koncentrációját a PM10-ként ismert nagyobb részecskékkel együtt már szabályozták, és amely az emberi egészségre nézve legveszélyesebb szennyezőanyagok közé tartozik.

A tagállamoknak az irányelv alapján 2020-ig a 2010-es értékekhez képest átlagosan 20%-kal kell mérsékelniük a PM2.5 koncentrációt a városi területeken. Az irányelv előírja, hogy 2015-ig 20 mikrogramm per köbméter alá kell csökkenteni a koncentráció szintjét ezeken a területeken. A tagállamoknak a teljes területükön érvényesíteni kell a 25 mikrogramm per köbméteres határértéket. Ezt az értéket, ahol lehetséges, 2010-ig, egyébként pedig 2015-ig kell elérni.

A mostani szöveg november végén a Parlament, a Tanács és a Bizottság megállapodásaként született meg.