Az Országgyűlés hétfőn ismét leszavazta a köztársasági elnök ombudmanjelöltjeit: sem a jövő nemzedékek ombudsmanjának jelölt Bogdányiné Mészáros Ágnes, sem az adatvédelmi biztosjelölt Tóth Gábor Attila nem kapta meg a szükséges kétharmados támogatást.

Tóth Gábor Attilát 181 igen, 113 nem szavazattal nem választották meg, Bogdányiné Mészáros Ágnes megválasztását pedig 159 igen és 138 nem szavazat mellett utasították el a képviselők.

A Ház ezúttal harmadszor utasította el az államfő biztosjelöltjeit. Tavaly decemberben Nagy Boldizsárt és Péterfalvi Attilát, idén február 25-én Fülöp Sándort és Zombor Ferencet szavazták le a képviselők. Sólyom László köztársasági elnök egyik alkalommal sem egyeztetett a jelöltekről a pártokkal.

Az MSZP a mostani szavazás előtt azt közölte, hogy mindkét jelöltet támogatja és a frakció kötelező is szavazást elrendelt. A Fidesz és a KDNP képviselői lelkiismeretére bízta a döntést, az SZDSZ és az MDF pedig Tóth Gábor Attilát támogatta, Bogdányiné Mészáros Ágnest azonban nem.

Az előző szavazásoknál, decemberben és februárban a Fidesz és a KDNP előzetesen támogatásáról biztosította a jelölteket, most először döntött úgy az ellenzéki frakciószövetség, hogy tagjai lelkiismereti alapon szavaznak. A szocialisták decemberben szavaztak lelkiismereti alapon a jelöltekről, idén februárban pedig az egyik jelöltre nemet mondtak, a másiknál pedig szintén lelkiismereti szavazást rendeltek el.

Az országgyűlési biztosokat az Országgyűlés kétharmados többséggel, hatéves időtartamra választja.

Az adatvédelmi biztos mandátuma december 13-án járt le. Az állampolgári jogok országgyűlési biztosának általános helyettesi posztja – az Országgyűlés döntése alapján – július 2-i hatállyal megszűnt, ehelyett hozták létre a jövő nemzedékek ombudsmanjának tisztségét.

Az új országgyűlési biztos feladata az lenne, hogy figyelemmel kísérje, értékelje és ellenőrizze azon jogszabályi rendelkezések érvényesülését, amelyek biztosítják a környezet és a természet állapotának fenntarthatóságát és javítását.