Megváltoztatta a Csongrád Megyei Bíróság döntését a Szegedi Ítélőtábla dr. Hegedűs István vezette büntető tanácsa abban az ügyben, amelyben két Csongrád megyei férfit, az I. rendű vádlott Sz. I.-t, és a II. rendű vádlott K. Zs.-t kereskedéssel elkövetett kábítószerrel visszaélés, s más bűncselekmények miatt ítélték el.

A táblabíróság – figyelembe véve minden körülményt, így például azt, hogy a cselekmények elkövetése óta sok idő telt el, a vádlottak hosszú idő óta álltak büntetőeljárás alatt, valamint azt, hogy az alapeljárás során 4 évre elítélt I. rendű vádlottra az ügyész a megváltozott körülmények ellenére sem kért súlyosabb ítéletet – csökkentett a büntetéseken. Így az I. rendű vádlott jogerős büntetése 4 év fegyház és 4 év közügyektől eltiltás, a II. rendű vádlott büntetése 5 év fegyház és 5 év közügyektől eltiltás lett. Az ítélet ellen fellebbezésnek helye nincs.

Az I. és a II. rendű vádlott évek óta jó kapcsolatban állt egymással, mindketten kábítószer fogyasztók voltak.

2003. július 24-én az I. rendű vádlott megjelent a II. rendű vádlottnál Mindszenten, hogy tőle, továbbértékesítési céllal, kábítószert vegyen. Az üzlet létre is jött, az I. rendű vádlott 20 darab kábítószer tartalmú tablettát és 45,35 gramm nettó tömegű amfetamin tartalmú port vett. Távozását követően – az operatív információk alapján – a helyszínen tartózkodó, és őt megfigyelő nyomozók intézkedtek az I. és a II. rendű vádlottal szemben. Még azon a napon házkutatásokat tartottak a rendőrök mindként vádlott lakásán, s összességében mind az I. rendű, mind a II. rendű vádlottól annyi, értékesítési célból megszerzett kábítószert foglaltak le, amelyek minimális hatóanyag tartalma meghaladja a jelentős mennyiség alsó határát.

A házkutatás során az I. rendű vádlott lakásán 26 darab olyan lőszert is találtak a rendőrök, amelyek tartására a vádlott fegyvertartási engedélye nem terjedt ki.

Kereskedéssel elkövetett, jelentős mennyiségű kábítószerrel visszaélés és lőszerrel visszaélés bűntettében találta bűnösnek a Csongrád Megyei Bíróság 2007. november 21-én Sz. I. (1975 – hódmezővásárhelyi lakos) I. rendű vádlottat, s ezért őt 6 év fegyházra és 6 év közügyektől eltiltásra ítélte. Az ügy II. rendű vádlottja, K. Zs. (1971 – mindszenti lakos) kereskedéssel elkövetett, jelentős mennyiségű kábítószerrel visszaélés bűntettéért szintén 6 év fegyházbüntetést és 6 év közügyektől eltiltást kapott.

Az ügyész az I. fokú ítélet helybenhagyását kérte. Az ítélet ellen az I. rendű vádlott és védője elsődlegesen – a tényállás téves megállapítása miatt – felmentést kérve, másodlagosan a kiszabott büntetés enyhítése érdekében nyújtott be a fellebbezést. A II. rendű vádlott és védője egyezően megalapozatlanság, illetve a bűnösség téves megállapítása miatt, felmentés érdekében fellebbezett, így került az ügy a Szegedi Ítélőtáblára.