Megváltoztatta a Békés Megyei Bíróság döntését a Szegedi Ítélőtábla dr. Hegedűs István vezette büntető tanácsa abban az ügyben, amelyben az I. rendű vádlottat, Simonka Istvánt bűnszövetségben, előre kitervelten, nyereségvágyból elkövetett emberölés bűntettében, 4 rendbeli, bűnszövetségben elkövetett lőfegyverrel visszaélés bűntettében, bűnszövetségben, csoportosan és fegyveresen elkövetett rablás bűntettének kísérletében mondtak ki bűnösnek, s életfogytig tartó szabadságvesztésre ítéltek az I. fokú eljárás során.

A táblabíróság nem látta bizonyítottnak, hogy az I. rendű vádlott tettét előre kitervelten hajtotta végre, s így a bűnszövetség megállapításra sem kerülhetett sor. Erre is tekintettel S. I. büntetését 20 év fegyházra mérsékelte az ítélőtábla, s kimondta: büntetéséből a vádlott legkorábban a fegyházbüntetés négyötöd részének letöltése után bocsátható feltételes szabadságra. Az ítélet jogerős, ellene fellebbezésnek helye nincs.

Az ügy II. rendű vádlottját, D. J.-t – akit az I. fokon eljáró bíróság bűnszövetségben, bűnsegédként elkövetett rablás, bűnszövetségben, bűnsegédként elkövetett lőfegyverrel visszaélés bűntettéért és bűnszövetségben, csoportosan és fegyveresen, bűnsegédként elkövetett rablás kísérletéért 10 év fegyházbüntetésre és 10 év közügyektől eltiltásra ítélt – a táblabíróság az ellene felbujtóként elkövetett rablás és felbujtóként elkövetett lőfegyverrel visszaélés vádja alól felmentette, fegyházbüntetésének és közügyektől eltiltásának időtartamát 5 évre enyhítette. Az ítélet ellen az ügyész súlyosbításért, míg a vádlott és védője enyhítés érdekében nyújtott be fellebbezést, így a II. rendű vádlott esetében jogerős döntést a Legfelsőbb Bíróság III. fokú eljárás keretében hoz majd.

1./ Az I. és a II. rendű vádlottak, akik mintegy 10 éve ismerik egymást, baráti viszonyban vannak, már hosszabb idő óta tervezték egy erőszakos, vagyon elleni bűncselekmény elkövetését. Ennek helyszínéül egy békéscsabai vadászboltot választották ki. Megállapodtak abban, hogy az I. rendű vádlott kirabolja a vadászboltot, ahonnan fegyvert szerez, és az így megszerzett fegyvert további bűncselekmények elkövetéséhez használják fel. Az előkészületek során alaposan megfigyelték a bolt környékét, az ott tapasztalható forgalmat, s úgy látták, hogy a bűncselekmény elkövetéséhez legalkalmasabb a reggeli órákban támadni. Az I. rendű vádlott arra is felkészült, hogy a vadászbolt eladóját a rablás során egy késsel megölje.

2005. március 18-án az I. rendű vádlott a kétegyházi lakásán egy kést vett magához, és nagyapjával, annak autóján Békéscsabára utazott. A bűncselekmény tervéről semmit nem tudó nagyapának az I. rendű vádlott azt mondta, disznókábító puskájába akar ütőrudat vásárolni.

Az I. rendű vádlott, a boltba belépve, az üzlethelyiségben egyedül tartózkodó Cs. Gy. tulajdonos eladót egy mellény felpróbálásának ürügyén kicsalta a pult mögül, majd amikor a férfi hátat fordított neki, elővette tőrkését, és elvágta a megtámadott tulajdonos nyakát. Az erősen vérző sértett összeesett, majd pár perc múlva meghalt. Az I. rendű vádlott akkor a pulthoz lépett, ahonnan több lőfegyvert is elvett. Ezt követően a fegyvereket egy fegyvertokba rakta, és a kocsiban várakozó nagyapjához ment, akivel együtt hazaindultak Kétegyházára. Az I. rendű vádlott később észrevette, hogy hátizsákját – az elkövetéshez használt késsel együtt – a boltban hagyta, ezért visszatért a helyszínre, a fent említett tárgyakat magához vette, a nyitva tartás táblát a Zárva oldalára fordította, s elhagyta a boltot.

Az I. rendű vádlott még aznap találkozott a II. rendű vádlottal, akinek részletesen beszámolt a történtekről, s fegyvereket pedig elásta kétegyházi háza mellett.

2./ A II. rendű vádlott 2005 második felében mutatta be az I. rendű vádlottnak a III. rendű vádlottat, akivel már évek óta ismerősök voltak. A három férfi az év végén kezdte el egy erőszakos vagyon elleni bűncselekmény végrehajtását megtervezni. Egy kamiont akartak kirabolni, 2006 elején jártak is Székesfehérváron, ahol megfigyelték egy cég telephelyét.

2006. február 8-án az I. és a III. rendű vádlott ismét Székesfehérvárra ment, ahol egy benzinkút mellett találkoztak az oda kamionnal érkező II. rendű vádlottal. Az I. rendű vádlott ekkor több fegyvert is magánál tartott azok közül, amelyeket Békéscsabán rabolt el. Ezeket meg is mutatta vádlott-társainak. Ezt követően a vádlottak elkezdtek egy kamiont követni azért, hogy kirabolják. De nem tudták ezt a kocsit megállítani, ezért tervüktől elálltak.

Ezután újabb célpontot kerestek, s úgy döntöttek, egy sörözőt rabolnak ki. Aznap este fel is keresték a sörözőt, ahol az I. rendű vádlott, símaszkot húzva fejére, a pultost fegyverrel megfenyegette, s a bevétel átadására szólította fel. Az eladó a felszólításnak nem tett eleget, segítséget hívott, s ezzel egy időben egy, a pultnál álló vendég közbeavatkozott, igyekezett az I. rendű vádlott támadását elhárítani.

Ekkor az I. rendű vádlott ezt a férfit fejbe ütötte a nála lévő fegyverrel, majd elmenekült. Az I. rendű és a kint, fegyverrel a kézben, símaszkkal a fején várakozó II. rendű vádlott visszaszállt a kocsiba, s ahhoz a parkolóhoz hajtottak a III. rendű vádlottal, ahol a II. rendű vádlott kamionját hagyták. Itt a II. rendű vádlott kiszállt, a másik két férfi pedig személykocsival indult haza. Az I. rendű vádlott Seregélyes közelében a két, korábban már általa lefűrészelt csövű puskát a gépkocsiból kidobta, míg a Flóbert pisztolyt a III. rendű vádlottnak adta, aki ezt a fegyvert később engedély nélkül magánál tartotta.

A nyomozás során a fegyverek nagy részét a rendőrség megtalálta és lefoglalta.

Bűnszövetségben, előre kitervelten, nyereségvágyból elkövetett emberölés bűntettében, 4 rendbeli, bűnszövetségben elkövetett lőfegyverrel visszaélés bűntettében, bűnszövetségben, csoportosan és fegyveresen elkövetett rablás bűntettének kísérletében mondta ki bűnösnek a Békés Megyei Bíróság 2007. november 12-én S. I. (1981 – kétegyházi lakos) I. rendű vádlottat. Ezért őt a bíróság életfogytig tartó szabadságvesztésre és 10 év közügyektől eltiltásra ítélte. A bíróság kimondta: az I. rendű vádlott büntetéséből legkorábban 40 év letöltése után bocsátható szabadon.

Az ügy II. rendű vádlottja, D. J. (1978 – békéscsabai lakos) bűnszövetségben, bűnsegédként elkövetett rablás, bűnszövetségben, bűnsegédként elkövetett lőfegyverrel visszaélés bűntettéért és bűnszövetségben, csoportosan és fegyveresen, bűnsegédként elkövetett rablás kísérletéért 10 év fegyházbüntetést és 10 év közügyektől eltiltást kapott.

L. P. (1978 – békési lakos) III. rendű vádlottat csoportosan és fegyveresen, bűnsegédként elkövetett rablás bűntettének kísérletéért, és bűnsegédként elkövetett lőfegyverrel visszaélés bűntettéért 3 év börtönbüntetésre és 3 év közügyektől eltiltásra ítélte a bíróság.

A III. rendű vádlott esetében az I. fokon meghozott ítélet már jogerőre emelkedett, a fellebbezések folytán a Szegedi Ítélőtábla az I. és a II. rendű vádlottak ügyét tárgyalja.