A médiahatóság és a saját hivatala közötti együttműködési megállapodás megkötését javasolta hétfőn a Majtényi László ORTT-elnökkel folytatott megbeszélésen Kállai Ernő kisebbségi ombudsman – hangzott el a találkozót követő sajtóbeszélgetésen.

Hivatalba lépése óta keresi a kapcsolódási pontokat azon területek szereplőivel, amelyeken csekély a hatásköre, így a sajtóval is – mondta az országgyűlési biztos, az elharapózott gyűlöletbeszéd elleni fellépést és a kisebbségi jogok – különösen közmédiabeli – érvényesülésének elősegítését említve prioritásai között.

Az első ügy kapcsán arról beszélt: a hatáskörrel rendelkező társhatóságokkal együttműködésben kívánnak fellépni, hogy „legyen következménye annak, ha valaki szándékosan gyűlöletkeltő tartalmakat kíván közölni magyar médiumokban”, hozzátéve, nem a problémák elhallgatása, ki nem beszélése a cél.

Utóbbi kapcsán Kállai Ernő megjegyezte: nem tisztázott a közszolgálatiság fogalma, miközben a kisebbségi közösségek régi problémája, hogy a nekik szóló műsorok a kis közönséget vonzó “láthatatlan időpontokba” kerülnek, és gyakran úgy tűnik, a tévék rádiók csak “letudni” akarják ezt a feladatot.

Majtényi László – emlékeztetve arra, hogy az együttműködési megállapodásról az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) dönt, nem az elnök – azt jelezte: “szívesen veszi” a kezdeményezést, amelyet támogat, “papírral vagy papír nélkül”; mint mondta, a nézőkért folytatott harcba “nem olyan könnyen illeszthetőek be a kisebbségi műsorok”, ugyanakkor a médiának egyik feladata a társadalmi együttélés javítása.