Az Európai Bizottság is ellenzi a reproduktív célú emberi klónozást, miután a helyszín kivételével a két kutató, az olasz Severino Antinori és az amerikai Panos Zavos szinte teljes programot adott a klónozás elkezdésére.

Az Európai Bizottság ellenzi emberi egyedek klónozását, mert ez ellentétben áll az európai polgárok által vallott etikai elvekkel. Az erkölcsi természetű aggályok mellett a testület a fejletlen technológia és a súlyos kockázatok miatt utasítja el a kísérleteket. Ezen túlmenően az alapvető jogoknak a nizzai EU-csúcson jóváhagyott európai chartája egyértelműen tiltandónak minősíti a klónozást, és ugyanerre az álláspontra helyezkedett az Európai Tanács is.

Francia- és Németország közösen felkérte az ENSZ főtitkárát, hogy készítse elő egy nemzetközi megállapodás kidolgozását a szaporítási célú emberi klónozás tilalmáról. Párizs és Berlin azt kéri, hogy az ügyet már az ENSZ-közgyűlés most ősszel következő, 56. ülésszakán tűzzék napirendre.

A sejtekkel való manipulációkhoz már a következő néhány héten belül hozzáfog a két tudós, valamikor novemberben pedig beültetik a petébe a másolandó donor sejtmagját. Ha a kezdeti eredmények kielégítőek, akkor a jövő év elején az egyik jelentkező méhébe ültetik az osztódásra késztetett petesejtet. E forgatókönyv szerint 2002 vége előtt megszülethet az első klónozott ember.