Az Országgyűlés kedden lefolytatta a családok támogatásáról szóló törvény módosítását célzó javaslat általános vitáját.

Az előterjesztést Pál Béla, Vidorné Szabó Györgyi, Katanics Sándor és Deák Istvánné szocialista képviselők nyújtották be önálló indítványként. Avarkeszi Dezső, az IRM államtitkára közölte: a kormány támogatja az előterjesztést.

Vidorné Szabó Györgyi a közvélemény által főállású anyaságnak nevezett gyermeknevelési támogatást emelte ki felszólalásában. A szocialista képviselő felidézte, hogy az 1993-ban bevezetett, a világon szinte egyedülálló támogatás eddig kétszer módosult, 1996-ban szűkültek a korlátok, 1999-ben alanyi joggá vált és ma 50 ezren veszik igénybe.

A mostani képviselői előterjesztés minden gyermekintézmény tekintetében, így a bölcsődékben és az óvodákban is lebontaná azt a korlátot, hogy a főállású anya gyermeke legfeljebb napi 5 órát, napközben tartózkodhat ott. Vidorné Szabó Györgyi hangsúlyozta: egykor a törvényhozó nem a gyermekintézményeket akarta kiváltani ezzel a jogszabállyal, hanem segíteni a gyermeknevelést a nagycsaládokban.

Béki Gabriella (SZDSZ) támogatta az előterjesztést. Felidézte, hogy 1968-ban, amikor bevezették a gyermekgondozási támogatásokat, még egy jól kiépített bölcsődei-óvodai intézményrendszer működött, ami már a gyes bevezetése után elkezdett leépülni, az 1990-es évek végére pedig töredéke lett a réginek.

A liberális képviselő felhívta a figyelmet arra, hogy a sok gyermek vállalása nem divat Magyarországon, szinte csak a mélyen vallásos emberekre jellemző, akik Isten áldásának tekintik a gyermekáldást. Emellett a jóval nagyobb számban lévő, a legszegényebb rétegekhez tartozó roma családokra jellemző, esetükben szociokulturális okok miatt a fogamzásgátló eszközök nem ismerete miatt.

Az SZDSZ-es felszólaló álláspontja szerint ahhoz, hogy meg lehessen állítani a szegénység átörökítését, szélesre kell nyitni az óvodák kapuit a gyermekek előtt.

Pál Béla (MSZP), egy másik előterjesztő szerint több kisgyermekes családnál súlyos problémákat okoz az a korlátozás, amikor az édesanyáknak egyszerre több gyermeket kell intézményből intézménybe, vagy külön foglalkozásra vinni.

Lanczendorfer Erzsébet (KDNP) támogatta a javaslatot. Álláspontja szerint a kisgyermekek testi-szellemi harmóniáját jobban szolgálja az édesanya, a testvérek közelsége, nem beszélve a bölcsődék és az óvodák súlyos túlterheltségéről vagy a magas munkanélküliségről, amely utóbbi felveti a kérdést: nem a munkanélkülieket kellene-e előbb álláshoz juttatni?

Az ellenzéki képviselő hozzáfűzte: a munkáltatók amúgy sem nézik jó szemmel a kisgyermekük betegsége miatt otthonmaradó nőket és a gyermekek leggyakrabban az intézményekben kapják el a betegségeket.

Vidorné Szabó Györgyi reagálásában hangsúlyozta: az esélyegyenlőséget célzó javaslat nem szolgálhatja egyszerre az egész családtámogatási rendszer reformját és a népességfogyás megállítását. Hozzátette: nem azokban az országokban bő a gyermekáldás, ahol a nők minél hosszabb ideig és minél több pénzért lehetnek otthon gyermekeikkel, hanem ahol az édesanyák nagy biztonságban érzik magukat a munkaerőpiacon.

Csáky András (MDF) felvetette, hogy a veszprémi nők kerekasztala már régen előállt ezzel az igénnyel, de az egészségügyi tárca mereven elutasította azt. A képviselő szerint a roma kisebbséghez tartozók a hagyományos értelemben vett konzervatív, egészséges családmodellt követik, ezért ritkábban vesznek igénybe az intézményeket, otthon nevelik a gyermekeket. Kitért arra is, hogy a globalizálódó fogyasztói társadalom erodálja a családokat, ezért jobb lett volna az egész családtámogatási rendszert áttekinteni. Csáky András frakciója nevében támogatta az előterjesztést, de kevésnek találta ahhoz, hogy örömmé, nemzeti büszkeséggé váljon a több gyermek vállalása.

Vidorné Szabó Györgyin szerint a törvény nem írhatja elő, melyik a jó családmodell, hanem mindenkinek meg kell adni a lehetőséget, hogy megtalálja azt.

Béki Gabriella kitért arra, egy társadalom garantált reprodukciójához a kétgyermekes modell is kevés, de Magyarországon mindössze 100 ezer családban él három vagy több gyermek, tehát ahhoz kell segítséget adni, hogy minél többen merjék vállalni az ezzel járó nehézségeket.

Ékes József (Fidesz) álláspontja szerint teljes összefüggésében kell áttekinteni az gyermektámogatási rendszert, beleértve a szociális támogatásokat, illetve az óvodák és iskolák ellenzék által kifogásolt összevonását.

Az elnöklő Áder János lezárta az általános vitát, a részletes vitára előreláthatóan a parlament őszi ülésszakán kerül sor.