A jogalkotói mulasztás az alkotmánybíráskodásban

2008.06. 6. Jogi Fórum / Alkotmánybíróság

2008. június 3. és 5. között rendezték meg Vilniusban az Európai Alkotmánybíróságok Konferenciája XIV. kongresszusát.

A konferenciának a kongresszus kezdetekor harminckilenc európai állam volt a teljes jogú, egy pedig társult tagja. A tanácskozáson megfigyelőként több európai, közép- és dél-amerikai, továbbá ázsiai és afrikai ország is részt vett. Vendégként meghívták az Európai Közösségek Bíróságát, az Elsőfokú Bíróságot és az Emberi Jogok Európai Bíróságát, valamint a Velencei Bizottságot is. A magyar Alkotmánybíróságot Paczolay Péter helyettes elnök, Trócsányi László alkotmánybíró és Mezei Andrea kabinetfőnök képviselte.

A kongresszust személyesen köszöntötte Valdas Adamkus litván államfő, aki az elnöki palotában fogadást adott a résztvevőknek. A tanácskozás szakmai témája „A jogalkotói mulasztás az alkotmánybíráskodásban” volt. Az általános jelentés harminchat ország nemzeti beszámolója alapján készült el. (A beszámolók megtalálhatók a kongresszus honlapján).

Az általános jelentés megállapította, hogy a joghézag vizsgálatának alkotmányjogi doktrínája az európai alkotmánybíráskodás uralkodó tendenciája. A jogalkotói mulasztás a szükséges jogi szabályozás hiányát vagy nem megfelelő megalkotását jelzi.

A jogalkotói mulasztás alkotmánybírósági vizsgálata fontos alkotmányvédelmi eszköz, amely előmozdítja az alkotmány elsőbbségének érvényesülését, a jogrendszer rendezettségét és az egyéni jogok hatékonyabb védelmét.

Az általános jelentést két napon át vitatta meg a kongresszus. A hozzászólók bemutatták a joghézag és a jogalkotói mulasztás alkotmányossági vizsgálatára irányuló szerteágazó gyakorlatot. A vitában résztvevők többsége megerősítette, hogy a jogalkotói mulasztás vizsgálata jelentősen hozzájárul a jogrendszer alkotmányosságához.

A kongresszuson a magyar nemzeti jelentést annak szerzője, Paczolay Péter helyettes elnök ismertette.

A Európai Alkotmánybíróságok Konferenciájának döntéshozó szerve, az Elnökök Köre – a kongresszus során tartott két ülésén – szervezeti és eljárási kérdésekben döntött. A konferencia teljes jogú tagnak felvette a Monacói Nagyhercegség Legfelsőbb Bíróságát, így a tagok száma negyvenre emelkedett. Az Elnökök Köre határozatot fogadott el, amelyben üdvözölte az Európai Alkotmánybíróságok Konferenciájának és a Velencei Bizottságnak az együttműködését, és szorgalmazta annak folytatását és erősítését.

2011-ben a XV. kongresszus rendezője a román Alkotmánybíróság lesz.

  • kapcsolódó anyagok
ALKOTMÁNYBÍRÓSÁG