Az Alkotmánybíróság (Ab) június 10-i teljes ülésén titkos szavazással Paczolay Pétert választotta meg három esztendőre a testület ötödik elnökének.

A döntés értelmében Paczolay Péter július 3-ától foglalja el új tisztségét, miután a jelenlegi elnöknek, Bihari Mihálynak július 2-án jár le a kilencéves alkotmánybírói mandátuma.

Az 1989. évi XXXII. törvény 4. § (2) bekezdése alapján az Alkotmánybíróság tagjai közül választja meg három évre elnökét és helyettes elnökét, akik erre a tisztségre újraválaszthatók.

Az elnöki tisztségre nem voltak jelöltek. Az Ab – tizennyolc évi töretlen gyakorlatának megfelelően – a szavazati arányokat nem hozza nyilvánosságra, csak az eredményt.

Paczolay Péter, aki 2007. március 11. óta a testület helyettes elnöke, július 2-áig tölti be jelenlegi tisztségét. Az Alkotmánybíróság várhatóan a jövő héten választja meg új helyettes elnökét.


Paczolay Péter 1956. május 20-án született Budapesten.

Az Országgyűlés 2006. február 6-án választotta meg február 24-ével az Alkotmánybíróság tag­jává. 2007. március 11-től a testület helyettes elnöke.

Paczolay Péter 1980-ban szerzett diplomát az ELTE Állam- és Jogtudományi Karán. Jogtanácsosi munka után 1983-tól az ELTE állam- és jogelméleti tanszékén tudományos továbbképzési ösztöndíjas, majd oktató, 1990–2000-ben a politológia tanszéken docens. Közben 1992–2000-ben a szegedi József Attila Tudományegyetem politológiai tanszékének tanszékvezető do­cense, 1994–98-ban dékánhelyettes.

1989 óta az állam- és jogtudományok kandidá­tusa, 1999-ben habilitált. 1990-től 1996-ig az Alkotmánybíróság főtanácsosa, 1996-tól 2000-ig az Alkotmánybíróság főtitkára. 2000-től 2005-ig a Köztársasági Elnöki Hivatal vezető helyettese, 2005 augusztusától alkotmánybíróvá megválasztásáig a Köztársasági El­nöki Hivatal vezetője. Az Európa Tanács Velencei Bizottságának magyar tagja.