Nyár végére készül el a Budapest-törvény koncepciója, amely alternatívákat nyújt a kifejezetten fővárosi jelentőségű problémák kezelésére – írja a hétfői Népszava.

A fővárosban tapasztalható, illetve Budapest és az agglomeráció kapcsolatában létező problémákra megoldást nyújtó törvénymódosítások, valamint új jogszabályi rendelkezések közül csak azok tudnak megvalósulni, melyek elfogadásának politikai realitása van. Ezzel kénytelen szembenézni a Budapest-törvény koncepcióját előkészítő szakértői csoport .

Steiner Pál, a fővárosi közgyűlés szocialista frakcióját is vezető országgyűlési képviselő azt nyilatkozta, hogy a tervekből csak annyit lehet megvalósítani, amennyit a politikai mozgástér és helyzet enged.

Így le kell mondani például a közigazgatási struktúrát átszervező javaslatról. A munkacsoport ezért azokra a megoldásokra koncentrál, melyek a képviselők felének támogatásával is elfogadhatók. Ilyenek lehetnek az oktatás, az egészségügy vagy a tömegközlekedés kérdései, ugyanis e budapesti szolgáltatások finanszírozásához a környező települések ma még nem vagy csak részben járulnak hozzá.