Országképtelenség – avagy: ki ellenőrzi a vonatokat?
Nemrégiben hivatalát letett ombudsmanként kellett ünnepségfélén szólnom. A Szigorúan ellenőrzött vonatok két jelenete jutott hirtelenjében eszembe. Azt mondtam, távozásom után kétfajta szellemi magatartás között választhatok. A főszereplő nagyapja – azt hiszem, jól emlékszem – a filmben csak fényképen “jelenik” meg, az előszobában látható, ám megtudjuk róla, hogy míg élt, mágus és illuzionista volt. Képességeiben bízva kiállt a Prágába vezető országútra a Wehrmacht harckocsioszlopa elé, delejes tekintetét belefúrta a közeledő hadoszlopba, mentális erejével igyekezett megállítani, sőt visszafordulásra kényszeríteni a megszálló sereget. A családi legendárium szerint ez részben sikerült is neki. A meglepett hadsereg tényleg megállt, de kisvártatva megindult, és letaposva nagypapát, meg sem állt Prágáig. A másik, ugyancsak követhető magatartásra a kultuszfilm a nyugdíjas vasutas viselkedését kínálja számomra. Õ gyönyörű egyenruhájában, vasutassapkában, bakancsban, kezében zsebórával fekszik reggeltől napestig a vetett ágyon, így ellenőrzi a vonatok menetrendszerűségét.
Az elmúlt hetekben számos alkalommal hárítottam el újságírók kérését, mondanék-e véleményt az információs jogokkal kapcsolatos jogesetekben. Megtehetném, hogy elmondom, mit gondolok helyesnek és helytelennek, ki merné ezt a jogomat vitatni egy szabad országban, csak éppenséggel nincs nagy kedvem hozzá. Nem akarok kiiratkozni a közbeszédből, de most mégis nagy kedvem lenne nagyot hallgatni. Ami az elmúlt hetekben történt, pár évvel ezelőtt még – jól ismerem ehhez a magyar nyilvánosságot – hatalmas vihart kavart volna. Ma már nem. A legutolsó adatvédelmi biztosi ajánlásom fogadtatása olyan csömörrel tölt el, amit legfeljebb a nyugállományba helyezett vasúti altiszt érezhetett.
(A tények) Az ügyről, melyről írok, ha nem volna magában is rendkívüli horderejű, azt mondanám, túlmutat önmagán. A hivatalban töltött napjaim múltával, azok vége felé, ajánlást adtam ki a Millenniumi Országjáró terjesztéséről. Jó néhány indítvány alapján és körültekintő vizsgálat lezárásaként megállapítottam, hogy a kiadvány terjesztői törvényt sértettek, méghozzá igen súlyosan. A vizsgálat még májusban kezdődött, több indítvány alapján. A beadványozók a Miniszterelnöki Hivatal Országimázs Központ eljárását nehezményezték. Az Országjáró című kiadványt, a kancellária ajándékát, eddig is olvashattuk. Most viszont a kreatív hivatal újított: a korábbi kapcsolatot intenzívebbé kívánta tenni. Az Országimázs Központ eddig is bensőséges viszonyt ápolt mindannyiunkkal, de egyoldalúan. Mi ugyan megismerhettük az ő gondolataikat, nekik azonban korábban nem volt minden magyar személyes jó ismerőse. Ezen változtatott a terjesztés-terjeszkedés új módszere. Megtehették volna, hogy konzultációt kérnek az adatvédelmi biztos hivatalától vagy az Igazságügyi Minisztériumtól, de ezt nyilván szükségtelennek tartották. Ezért aztán az imázshivatal vezetője a BM Központi Adatfeldolgozó, Nyilvántartó és Választási Hivatal vezetőjéhez fordult, hogy az “Országjáró májusi számának személyre szóló küldeményként való kézbesítéséhez adatot szolgáltatni szíveskedjen mágneses adathordozón”.
…..
