Átadták az omudsmanok által múlt évben alapított Justitia Regnorum Fundamentum díjat pénteken Budapesten; az emberi és állampolgári jogok védelmében tanúsított kiemelkedő emberi helytállást elismerő kitüntetést az idén Kőszeg Ferenc, a Magyar Helsinki Bizottság nyugalmazott elnöke, Majtényi László, az Országos Rádió és Televízió Testület elnöke és Balogh Attila, az MTI újságírója vehette át.

Szabó Máté, az állampolgári jogok volt országgyűlési biztosa Kőszeg Ferenc tevékenységét méltatva a díjátadó ünnepségen elmondta: a díjazott már a rendszerváltás előtt is felszólalt az emberi jogokért és “egyike azon keveseknek, akik 1989 után is civil jogvédő tevékenységet” folytatott töretlenül.

Majtényi László az adatvédelmi kitüntetést vehette át Szabó Mátétól, aki a volt ombudsman munkásságáról szólva úgy fogalmazott, ő volt az, “aki kialakította a magyar adatvédelem alapvető kereteit”.

Kállai Ernő, a nemzeti és etnikai jogok országgyűlési
biztosa Balogh Attilának adta át a kisebbségi kitüntetést. Mint elhangzott, a kitüntetett “fáradhatatlanul dolgozik annak érdekében, hogy a kisebbségi közösségek aktuális problémáiról, eseményeiről tudósítson”.

Az ombudsmanok által 2007-ben alapított díjat az emberi és állampolgári jogok védelme területén kifejtett kiemelkedő emberi helytállás, szakmai tevékenység elismeréseként ítélik oda az intézmény megalakulásának – ami az első biztosok megválasztásának napja – évfordulóján.

Minden országgyűlési biztos évente egy-egy díjat adományozhat. A Justitia Regnorum Fundamentum, azaz “Az igazság a birodalom alapja” I. Ferenc magyar király és osztrák császár jelmondata volt.

Az ünnepségen jelen volt Markus Jaeger, az Európai Tanács Emberjogi Főbiztosa, valamint a koszovói, a montenegrói, az albán, a horvát, a vajdasági, a macedon ombudsman és a szlovén ombudsman helyettes főtitkára.

A díjátadás után Ombudsmanok a fiatal törékeny demokráciában címmel kezdődött nemzetközi konferencia.