A Fidesz képviselőcsoportja eseti bizottság felállítását kezdeményezte a parlament gazdasági bizottsága keretein belül, amely a Dunaferr történetét vizsgálná – jelentették be a kormánypárt országgyűlési frakciójának hétfői, budapesti sajtótájékoztatóján. Szájer József frakcióvezető hangsúlyozta: a Dunaferr az előző kormányzat, az MSZP és az SZDSZ, illetve a pártokat övező gazdasági körök “pénznyerő automatájaként” működött, s ezt a folyamatot állította le a jelenlegi kabinet.

Rogán Antal frakcióvezető-helyettes a Fideszhez eljuttatott irat alapján azt mondta, hogy a Dunaferr vagyonát vagyonkezelési szerződés keretében működtető Acél XXI. Kft. huszonegy tulajdonosa 1996-ban 1 milliárd forint sikerdíjat, 1996 és 2001 között pedig bérjövedelemként 1 milliárd 620 millió forintot vett fel.

A politikus a fenti összeget felvevők közül néhányat fel is sorolt, olyanokat, akik több mint 100 millió forinthoz jutottak bérjövedelemként. Elmondta: Horváth István, aki a Dunaferr korábbi vezetője volt, kis híján 150 millió forintot vett fel.

Rogán Antal tudomása szerint a szóban forgó huszonegy ember számtalan olyan gazdasági társaságban is érdekelt volt, amely szorosan kötődött Dunaferr Rt.-hez.

– Ezekből az érdekeltségekből szintén jelentős jövedelmekre tettek szert – fogalmazott a képviselő.A Dunaferr Rt. 1999-ben 14 olyan cégcsoportnak juttatott megbízásokat, ahol a huszonegy ember érdekeltséggel bírt. A Fidesz tudomása szerint a megbízások után a Dunaferr a 14 vállalat tulajdonosainak 764 millió forintot osztalékot fizetett ki.

– Ugyanebben az időben a Dunaferr Rt. az államnak összesen 48 millió forint osztalékot fizetett, az úgymond rendkívül alacsony nyereség miatt – tette hozzá a politikus.

Rogán Antal szerint a részletezett történetből világosan látszik, hogy a Dunaferr Rt. vagyonkezelői szerződése körüli történet az, amely valójában vizsgálatot igényel.

Utalt arra is: a Dunaferr Rt. vezetése több ízben is meg akarta akadályozni, hogy ez a bizonyos vagyonkezelői szerződés megszűnjön.

– A Fideszt befolyásolniuk az elmúlt esztendőkben nem sikerült – szögezte le a politikus.

Szájer József a hétfői rendkívüli parlamenti ülés kapcsán elmondta: a Fidesz nem tartotta indokoltnak, hogy az MSZP és az SZDSZ által megjelölt kérdésekben tanácskozzon a Ház.

Szerinte a szocialisták és a szabad demokraták szándékának komolytalanságát az is mutatja, hogy kezdeményezők egytizede meg sem jelent a parlamentben.

A politikus úgy látja, hogy az SZDSZ és az MSZP kicsinyes bosszúból indított támadást a miniszterelnök édesapja ellen.

– A Fidesz szerint nem Orbán-bánya, hanem Dunaferr-ügyről van szó – szögezte le Szájer József, hozzátéve: “meg kell vizsgálni a posztszocialista lenyúlás történetét”.