Eddig kétszáz, folyamatban levő bírósági eljárást függesztettek fel és fordultak az eljáró bírók az Alkotmánybírósághoz (Ab) azt követően, hogy egy jogszabályváltozás miatt a bíróságoknak el kell utasítaniuk az egy évnél régebbi parkolási díjtartozással kapcsolatos kereseteket – mondta el az Ab sajtófőnöke az MTI érdeklődésére kedden.

A legtöbb beadvány a Pesti Központi Kerületi Bíróságról érkezett, az egyikben -, amelyet kedden kapott meg az Ab – egy bírónő 67 ügyet függesztett fel a módosítás miatt – tette hozzá Sereg András. A sajtófőnök megerősítette, hogy az Ab iktatta a Magyar Parkolási Szövetség (Hungaropark) ugyanebben témában született beadványát is.

Tóth József, az 51 parkolócéget, köztük a legnagyobb önkormányzati cégeket tömörítő szervezet elnöke szerint országosan több milliárd forintos kára származna a parkolócégeknek és az önkormányzatoknak abból, ha a rendelkezést nem törölnék el.

Mint mondta, szerintük ennek a rendelkezésnek a visszamenőleges, vagyis a jogszabály kihirdetése előtti időkre való alkalmazása aggályokat vet fel. Például az önkormányzatok közterületeiből származó bevételeket vonja el ez a jogszabály, pedig az önkormányzatok hatáskörének jogszerű gyakorlása bírósági védelemben részesül.

A szervezet elnöke rámutatott arra: a jogszabály 2007-es megalkotása óta a parkolócégek alkalmazkodtak az egyéves határidőhöz, a probléma az, hogy a szabályozás a megalkotása előtti időkről is rendelkezik, így a régebbi ügyeket nem lehet lezárni. A parkolócégek nem csak a követeléseiktől esnek el, hanem a megindított ügyekben például a perköltséget, az ügyvédi díjakat is állniuk kell, amelyet akkor megelőlegeztek.

Vannak olyan ügyek, amelyeknél semmiképpen sem lehetett volna betartani az egyéves határidőt, mivel a parkolótársaságoknak csak 2004 óta van lehetőségük lekérdezni az emberek személyes adatait. A szabályozás bevezetéséig hatalmas kintlévőségek halmozódtak fel, amelyek egy részének behajtása csak ezután kezdődhetett el – hangsúlyozta Tóth József.

Még 2006 decemberében született rendelkezés arról, hogy a hatvan napnál régebbi parkolási díjtartozás ügyében felszólító levelet kell küldeni; az ilyen díjtartozások elévülését egy évben állapították meg. A hatóság két hónapot adott a parkolócégeknek, hogy a tartozási felszólításokat kiküldjék. A cégek ezt teljesítették – tette hozzá a szervezet vezetője.

A gondot az idei – június 18-án hozott – szabályozás okozza, amely már a “bírósághoz való fordulás idejét maximálja egy évben visszamenőlegesen, így rengeteg – folyamatban lévő – ügyet egyszerűen megszüntetnek” – közölte Tóth József.