Folytatódik a soros elnökséget átvevő Franciaország elnökségi programjának ismertetése: a héten a francia szakminiszterek az Európai Parlament bizottságait tájékoztatják a fél évre vonatkozó elképzeléseikről. Eközben a Bizottság a közelgő nyári szünetre való tekintettel a héten számos jogszabálytervezetről fog döntést hozni.

Európai Bizottság

Kedden (2008. július 15.) például a biztosok a dohánytermékek jelenlegi szabályozásának módosítására tesznek javaslatot, mivel Brüsszel álláspontja szerint a tagállamok közötti alapvető különbségek az adó- és árszint tekintetében kedvező táptalajt biztosítanak a csempészet számára, emellett piactorzító hatásai is vannak és aláássák a tagállamok költségvetési és egészségügyi politikájának célkitűzéseit. A Bizottság egyszerűbb és átláthatóbb szabályozást kíván elfogadtatni, amely összhangban áll az EU dohányzás háttérbe szorítására irányuló célkitűzéseivel.

Az előző, szlovén elnökség tett javaslatot arra, hogy az unió négy szabadságát (azaz az áruk, szolgáltatások, személyek és tőke szabad áramlását) egészítsék ki egy ötödikkel, a tudás szabad áramlásának biztosításával. A Bizottság ennek megvalósítása érdekében tett lépéseiről kedden számol be Janez Potocnik tudományért és kutatásért felelős biztos.

Szerdán (2008. július 16.) a Bizottság javaslatot tesz a fókákból készült termékek kereskedelmének szigorítására. Ezzel Brüsszel a tengeri ragadozók kíméletlen vadászata ellen kíván fellépni.

Ugyanezen a napon mutatja be a Bizottság a fenntartható iparpolitikáról szóló cselekvési tervét is, melynek célja, hogy javítsa a termékek környezeti teljesítményét, valamint növelje a környezetbarát termékek és gyártási technológiák iránti igényt. A cselekvési terv többek között pénzügyi ösztönzőkkel egészítené ki a környezetbarát termékeket támogató, már meglévő uniós kezdeményezéseket.

Európai Parlament

A Tanács soros elnökségét a hónap elején átvevő Franciaország több szakminisztere ismerteti a héten az Európai Parlament illetékes bizottságaival az elnökség adott politikaterületre vonatkozó terveit.

Emellett a különböző parlamenti bizottságokban több javaslatról és jelentésről is szavaznak a képviselők, így például a személyes adatok védelméről, a nemek közötti esélyegyenlőségről valamint az új járművek szigorúbb környezetvédelmi szabályozásáról. Csütörtökön (2008. július 17.) az unió 2009. évi költségvetéséről egyeztetnek a Parlament és a Tanács képviselői.

Tanács

Kedden az unió mezőgazdasági miniszterei üléseznek, ahol a tárcavezetők a közös agrárpolitika reformján kívül megvitatják a Bizottság múlt heti javaslatát is, mely szerint ingyenes zöldséget és gyümölcsöt biztosítanának az iskolásoknak.

A tagállamok szociális miniszterei is találkoznak a héten. Az informális megbeszélés témája a Bizottság megújult szociális napirendről szóló javaslata lesz. A francia elnökség korábban jelezte, hogy a szociálpolitikai kérdéseken belül a globalizáció és klímaváltozás által okozott problémákkal, a demográfiai kihívásokkal, a szociális kohézióval és a diszkrimináció elleni küzdelemmel kívánnak kiemelten foglalkozni.